bek
Az európai futball egyik legsötétebb pillanata: harmincöt éve történt a 39 áldozatot követelő Heysel-tragédia
Harmincöt éve a foci ünnepére készült a Juventus és a Liverpool szurkolótábora a Bajnokok Ligája elődjének, a BEK-nek a döntőjében, ehelyett az európai futball egyik legsúlyosabb tragédiáját élhette át a brüsszeli Heysel-stadionban tartózkodó közel hatvanezer ember és 400 millió tévénéző. 39 halott és 450 sebesült lett a nap eredménye, amit senki sem felejt el, aki ott volt a helyszínen, de vélhetően a tévénézők sem. Sokak szerint a levegőben volt a tragédia: feltüzelt és ittas szurkolók, lerobbant és túlzsúfolt stadion, agresszív huligánok, aminek nem lehetett más eredménye, mint tömegpánik és halottak. A meccs kezdése előtt részeg angol szurkolók a zsúfolt stadionban áttörték a kerítést, a menekülő olaszok pedig pánikba estek és összetaposták egymást, feltorlódva a szektor másik oldalának a kerítésén, ahol egy beton támfal is ledőlt, ugyancsak halálra zúzva több embert. A meccset ezt követően még le is játszották, a játékosok az öltözőfolyosón heverő halottak között sétáltak ki a gyepre, a véres kupát pedig a Juventus vihette haza. Ajánljuk még
A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Újra veszélyben nemzetünk és hitvallásunk!
Magyar Péter miniszterelnök ámokfutása nem ért véget. Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.