Békemenet
Orbán Viktor: „Hazaküldjük Gyuri bácsit a hálózatával együtt”
Ha valamilyen okból nem tud részt venni a Békemeneten, a tömeggel vonuló kollégánkkal, Füssy Angélával élőben követheti az eseményeket. Délelőtt 10 órától gyülekeznek a résztvevők a Bem téren, ahol beszédet mondanak az ötletgazdák, Bayer Zsolt és Csizmadia László, valamint a lengyel vendégek nevében Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője. Az első Békemenetet még 2012-ben tartották, amikor fű alatt olyan heves nyomás nehezedett a nyugati pénzügyi érdekek helyett a magyar érdekekért fellépő kormányra, hogy a kétharmados többsége ellenére is szükség volt ilyen erődemonstrációra a megmentéséhez. A senki által nem megválasztott erők aktivitása miatt, azóta több alkalommal is meg kellett mutatnia ugyanilyen módon a kormánynak, illetve a kormánypártoknak, hogy az óriási parlamenti többségét nem lottón nyerte, hanem az valóban a tömegek bizalmából fakadó demokratikus felhatalmazás. A Békemenetekhez mérhető, vagy akár csak azokat közelítő tömeget a kormánnyal szemben egyszer sem sikerült senkinek megmozdítania. A közelgő, április 8-i választások előtti kampányhajrában megint óriási erőket mozgósítottak az ellenzék politikai pártjai, civilnek álcázott szervezetei és médiája egyaránt, így február elején döntés született egy újabb Békemenetről. A Bem téren elhangzó beszédek után, várhatóan délben indul a menet, és a Margit-híd, a Jászai Mari tér, a Nyugati tér érintésével, a Bajcsy-Zsilinszky út, Alkotmány utca vonalon haladva ér a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor mond beszédet"A Békemenettel kell erőt mutatni, nagyobb a veszély, mint 2012-ben" - Csizmadia-Fricz-Stefka a Polbeatben (videó!)
Magyarországon nem történt meg a valódi rendszerváltás, ennek köszönhető az, hogy sajnos az ellenzéki pártok részéről a mai napig nem nemzeti minimum, nem alappillér a haza, a nemzet védelme - jelentette ki a PestiSrácok.hu élő Polbeat című műsorában a Békemenet három alapítója, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke, Fricz Tamás politológus és Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója. Szarvas Szilveszter kérdésére kijelentették, ott lett igazán elrontva, hogy az MSZMP-ből az utódpártba és az SZDSZ-be átejtőernyőző kommunistákat nem söpörték ki a politikából, az országvezetés közeléből.Nagy Ervin: Békemenet – szent és profán
Az ünnep mindig szent és profán egyben, de lehetőséget kínál arra, hogy egy pillanatra kitekintsünk véges és szegényes létünkből, hogy felemeljük közösen szívünket egy felettünk álló, nálunk, húsvér embereknél nemesebb cél érdekében. Hogy tegyünk a jövőért, cselekedjünk a közösségünkért, mely nélkül élni lehet ugyan, de nem érdemes. Nekünk, magyaroknak több ilyen pillanat is megadatik. Március 15-e, vagy október 23-a is, melynek közös és szent célja egy szóval megfogalmazható: függetlenség. Március 15-e a magyarság és Magyarország szuverenitásának ünnepe. És ennek megvédése a Békemenet kimondott célja.Békemenet: Befutott a lengyel különvonat Budapestre (videó és fotók)
Kora reggel megérkezett Budapestre az a hatszáz fős lengyel csoport, amelynek tagjai részt vesznek a március 15-i Békemeneten és az azt követő, Kossuth téri ünnepségen. Az utazókat Mateusz Morawiecki miniszterelnök búcsúztatta. A Demokrata hetilap videót és fotókat is készített az eseményről, a képeket ITT nézhetik meg.Bencsik András: „Élet és halál a tét április 8-án” (PS-videó)
Pártállástól függetlenül minden olyan civil részvételére számítanak a március 15-ére meghirdetett Békemeneten, aki biztonságos életet szeretne a magyar nőknek, anyáknak és gyermekeiknek – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója kedden Budapesten. Stefka Istvánt, portálunk lapigazgatóját arról kérdeztük, hogy miért keltették életre 2012-ben az első Békemenetet, és milyen hasonlóságokat lát az akkori, illetve a mostani helyzetben. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője pedig a „hódmezővásárhelyi nagy pofon” utáni helyzetről beszélt, amely mint fogalmazott: „fölrázott mindnyájunkat. Felfogtuk a lehetőséget, azt az őrült lehetőséget, hogy ez a horror-koalíció, ha összefog, matematikailag akár meg is nyerhetné a választást.” Emellett kifejtette, őszintén remélni, hogy Gyurcsány Ferenc nem vesz részt a Békemeneten, hiszen neki előbb még vezekelnie kéne 2006-ért.Provokátorok, agyonlövés, háborús séta: Kiadták a gyűlöletparancsot a Békemenetre - Csizmadia-Fricz-Stefka a mai Polbeatben! (Élő adás 19:30-kor!)
A Békemenet három alapítója és szervezője, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA vezetője, Fricz Tamás politológus és Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója lesz Szarvas Szilveszter mai vendége a Polbeatben. Az élő adásban természetesen a március 15-i Békemenetről, annak fontosságáról és az április 8-i választás fő tétjéről lesz szó. Kérdések és válaszok a Polbeatben! Élő közvetítés 19:30-kor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Bayer Zsolt feljelentette a megölésével fenyegetőző férfit
Bayer Zsolt publicista, a Békemenet állandó résztvevője hétfőn feljelentette az őt lelövéssel fenyegető férfit. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint minden korábbinál több gyalázkodás éri az általuk szervezett március 15-i rendezvényt, de eddig olyan fenyegetést nem kaptak, ami miatt módosítani kellene a békemenet programján – írja keddi számában a Magyar Idők.Újbeszél-nyelvlecke „haladóknak” Gyurcsánytól (PS-videó!)
A hazánk déli határán álló határkerítés a magyarok biztonságérzetének szimbóluma lett, ezért annak lebontása szembemenne az emberek akaratával – válaszolta a PestiSrácok.hu egyik kérdésére hétfői sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. Aki rendszeresen, és testközelből követi a DK elnökének beszédeit, az már tapasztalhatta, hogy Gyurcsány másképp beszél egy sportcsarnoknyi ember, és egy-egy falusi haknijának közönsége előtt, és pláne másképp négyszemközt.Ne féljetek, a haza minden előtt! – Üzenik a Békemenet vezetői
Több mint kétszázezer emberre számítanak a március 15-i békemenet szervezői, annak ellenére, hogy a rendezvényt számos támadás és fenyegetés érte. Bayer Zsolt szerint a provokáción méltósággal túl kell lépni, azt pedig nem szabad megengedni, hogy megfélemlítsék a keresztény konzervatív tábort.Ajánljuk még

















