Békemenet
Csak magunkért harcolunk, senki másért
Persze, ezerszer és mindig elmondjuk, hogy minden egyes, de tényleg minden egyes választás mennyire komoly fontossággal bír. És persze hajlamosak vagyunk arra is, hogy nemcsak ezt mondjuk el az adott választás kapcsán, de azt is, hogy minden belpolitikai vagy akár világpolitikai folyamatot befolyásolni képes. Kicsit már el is koptatták ezeket a fogalmakat, nem igaz?Hány ember volt valójában a Békemeneten? – Hardcore Hobbista
A hétvégi Békemenet egymásnak meglehetősen ellentmondó reakciókat szült a háborút pártoló és a háborút ellenző oldalon. Ezekről, és a világháborúk korábbi eszkalációiról beszélgettünk az első részben. A másodikban pedig Gyurákovics Andrea, Ferencváros fideszes polgármesterjelöltje volt a vendégünk.Skót duda – Karácsony Gergelynek nem migrénpiercing kell, hanem egy hosszabb pihenő – segítsünk neki! (VIDEÓ)
Hivatalosan minden nőt anyának hívunk, aki életet adott egy másik életnek. Sokszor viszont felmerül a kérdés, hogy azok is megérdemlik-e az anya jelzőt, akik egy zacskóban, az utcán hagyják a csecsemőjüket? Szívünk szerint őket nem anyáknak, hanem önző szörnyeknek hívnánk. Ezt a bestiális tettet azonban egy londoni nő háromszor is megtette, három különböző babájával, akiket mind ugyanannak a férfinak szült. Mint kiderült, a fejlett Nyugat még nem találta fel a kórházak melletti inkubátort, ahova a nem kívánt csecsemőket el lehet helyezni, ezért csak a szerencsének köszönhetik a picik, hogy nem lett bajuk. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de kitértünk egy magát nagyon viccesnek tartó anyára is, nevezetesen a Nem akarok beleszólni elnevezésű oldal Bányai Juditjára, aki Sárosdi Lillát is megszégyenítően játszotta el a hülyét a TikTokon, mert úgy tűnik, szerinte a Békemenet egy fölösleges összejövetel volt, a háború pedig kifejezetten vicces. Kíváncsian várjuk Judit paródiáját akkor is, amikor szétszakítja egy nevetséges háború a családját vagy besorozzák egyikőjüket. Végül a nagyvad migrénpiercingje került górcsőnk alá, bár véleményünk szerint Karácsony Gergely fejfájásán nem a fülkarika, hanem a pihenés segítene. Reméljük, hamarosan egy hosszabb szünetet kaphat.CÖF–CÖKA: köszönet a Békemenet résztvevőinek
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) köszönetet mond a Békemenet résztvevőinek – jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke nevében ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.A magánpénz-birodalom tolja Európát a háborúba – Boros Imre és az Öreg
A Békemeneten hoztuk a formánkat – állapítja meg Boros Imre, aki szerint akár félmillióan is hitet tettek a béke mellett. Ezt azért hangsúlyozta, mert bár a német sajtó és a televízió semmit nem hozott a Békemenetről, viszont az úgynevezett közösségi médiában (Facebook, Tik-tok, YouTube...) jelentős áttörés volt az eddigi hallgatáshoz képest. Tízezrek gratuláltak Orbán Viktornak, üdvözölték a magyar Békemenetet és sokan felvetették, hogy miért nem lehet Németországban a békéről beszélni, miért nem lehet a háború ellen felszólalni.Átmenetileg törölte a Facebook Orbán Viktor beszédét, miközben a techóriás egyik jogásza Magyar Péter listáján tetszeleg
Már megint gyámkodik felettünk a Facebook és nem engedi, hogy a felhasználók maguk döntsék el, hogy mire kíváncsiak is mire nem. Mondvacsinált indokkal, most épp Orbán Viktor, Békemeneten elhangzott beszédét törölték átmenetileg. S bár akár véletlen egybeesésnek is tűnhetne, azért elég gyanús, hogy kiderül, Magyar Péter EP-listáján szerepel Dávid Dóra, aki nem más, mint a közösségi oldal korábbi jogásza, de ez nem minden, hiszen Soros-szervezeteknél is dolgozott. Mindeközben Magyar arra kérte a médiaszolgáltatókat (beleértve a Facebookot is), hogy töröljék a háborúellenes kampányanyagokat.Alternatív békemenetek, alternatív valóságok – Magyar Péter szerint kevesen voltak a Békemeneten, miközben az ő rendezvénye érdeklődés hiányában elmaradt
A teljes sajtónyilvánosságot körbehaknizta már pártja népszerűségével, vidéki fórumain pedig relatíve tényleg sokan kíváncsiak Magyar Péterre, azonban továbbra is adott a kérdés: támogatók az őt városról városra meghallgatók, vagy inkább csak katasztrófaturisták. Esetleg mindkettő. Mindenesetre miközben a kormánypártokhoz kötődő Békemenet ismét lenyomott létszámában bármiféle ellenzéki demonstrációt, Magyar Péter úgy gondolta, most húz nagyot, és bemutatja, milyen erős is a pártja. Egy karácsonyi gondolattal biciklis ellen-békemenetet hirdetett a II. kerületi Zsigmond térre demonstrálandó, hogy képes megverni a kormányt saját terepén is. Erre a projektre azonban csak 35-en voltak kíváncsiak a Facebook-esemény információi szerint, így a megmozdulás elmaradt. Mi pedig választ kaptunk a Magyar Péter fórumok hallgató összetételének mibenlétére.Reakciók a nemzeti oldal legnagyobb rendezvényének margójára
Több százezres tömeg, erős beszéd, jó hangulat és komoly üzenet. A Békemenet most talán még az előzőeknél is fontosabb időben jött, hiszen a háborús pszichózis kezd teljesen eluralkodni Európán, ezért kiemelt szerepet kap, hogy az EP-választást követően békepárti delegáltakat küldhessünk Brüsszelbe. Ennek fényében az idei rendezvény visszhangja is nagyobb volt, mint az eddigieknek. Lássuk, hogy mit mondtak a Békemenetről külföldön.Törölte a Facebook Orbán Viktor beszédét az M1 Híradó közösségimédia-oldaláról
Valamitől nagyon félnek a META-nál. Valószínűleg a jobboldali véleményektől, erre vall, hogy most már a miniszterelnök beszédét is "veszélyes" tartalomnak tartják. Persze, az aljas gyanúsítgatás, hogy ennek köze van ahhoz, hogy Magyar Péter a META jogtanácsosát küldené Brüsszelbe EP-képviselőnek. Biztosan csak túlgondoljuk...Ajánljuk még
















