Pesti Srácok

Alekosz szerint a Békemenet egy horda, tele bosszúálló emberekkel

Alekosz szerint a Békemenet egy horda, tele bosszúálló emberekkel

Nem kímélte az agysejtjeit Nagy Alekosz a Való Világ fecskenacis sztárja, aki már tegnap dühbe gurult a Békemenet miatt. A résztvevőket bosszúálló, mocskos, uszító embereknek nevezte, majd abbéli reményeit fejezte ki, hogy az ő menetükön többen lesznek. Sorait egy mély nyalintással zárta Magyar felé.

Békemenetnek nevezni a hordát, ahol fröcsögő, böfögő, bosszúállól, lejárató, aljas, mocskos, hazudozó, uszító embereken kívül, nem nagyon van más?! Az első három sorban, biztosan nincs. A többiek, azaz a töltelék lelkületéért pedig, feleljen csak az MTVA, a TV2, a Bors, a Riposzt, az Origo, és a Megafon. Hogy a többit, ne említsem - kezdte bejegyzését Nagy Alekosz, aki ugyan fideszes volt egykoron, tehát ennek a „hordának” a része lehetett, de hatalmas Tisza rajongó lett az idő múlásával. 

Alekosz szerint külsőleg is különbséget lehet tenni fideszes és tiszás között.
Alekosz szerint külsőleg is különbséget lehet tenni fideszes és tiszás között. Igaza van. Fotó: Facebook

Nemrég arról írt, hogy a TV2 tette őt tönkre, hiszen hülyét csináltak belőle, ami kérdéseket vet fel, ugyanis már akkor egy mém volt az érdi szúnyogcsődör, amikor hatalmas böndője alatt, apró fecskenadrában járt-kelt az RTL Klub valóságshowjában és furcsábbnál furcsább megnyilvánulásai voltak. Majd párkapcsolati kálváriáival került a címlapra, ugyanis egyetlen egy nő sem volt képes hosszútávon elviselni őt. Kétségtelenül szórakoztató jelenség, de már olyan sok a trash tartalom a csatornákon, hogy Alekoszra nem tartanak igényt a kereskedelmi csatornák, így feltűnési viszketegségét a politikában éli meg. Nemrég, az ATV-nek nyilatkozott „civil politikai elemzőként”, ami annyit tesz, hogy egy átlag magyar választópolgár elmondta véleményét. Jó a csomagolás, kicsit hajaz a 2000-es évek elején megjelent szakmákra. Jól hangzik a higiéniai manager, de valójában takarítót jelent. Na ilyen elemző Alekosz is.

Alekoszt véleménye már civil politikai elemzővé teszi.
Alekoszt véleménye már civil politikai elemzővé teszi. Forrás: ATV

Alekosz szerint vannak jó és rossz homoszexuálisok, a rosszak fideszesek...

A valóságshow-sztár kusza bejegyzésére szolgáljon magyarázatul, hogy előéletének tanulmányozása szerint szereti a vörösbort, ezért elképzelhető, hogy egy két pohár beverése után írta sorait tegnap esti magányában, de az igazán izgalmas részek most jönnek: Alekosz szerint ugyanis vannak jó és rossz homoszexuálisok, utóbbiak a fideszesek.

Kereszténynek és konzervatívnak nevezni egy kormányt, ami csak az elmúlt hónapokban szólt pedofilokról, ember és gyermekkereskedelmekről, homoszekszuálisokról, és itt nem az elfogadott, normális homoszekszuálisokra, hanem a beteg, perverz, pedofíliával átitatottakra gondolok, a homoszekszuális pedofil fideszes papokra gondolok, ahol minden második képviselő és miniszter drogos, korrupt, milliárdos, ahol mindenki mindenkit a Fideszben szekszvideókkal, kurvákkal, kurvázással, kokainozással zsarol és tart sakkban, ahol 15 év kétharmad után nem futja másra a kampányban, csak kicsinyes, gyerekes, gyáva, nevetséges és pitiáner AI videókra? 

Alig várjuk már, hogy most előkerüljenek a jogvédők és kikérjék maguknak a homoszexualitást összemosását a pedofíliával. Sajnos annyira nem tökös Alekosz, hogy nevén nevezze azokat a politikusokat, akiket homoszexuálisnak vagy kifogásolható életűnek tart. A pedofil papok alatt feltehetően Bese Gergő egykori atyára gondol, de ő sem volt pedofil, viszont tény és való, hogy a papi élettel összeegyeztethetetlen életet élt, amiért el is kellett hagyni a pályát. Mesterséges intelligenciát pedig a másik oldal használ, nevezetesen a Tisza. A vádold meg az ellenfeledet azzal, mit te csinálsz szintén egy régi bevált kommunista szokás. Gratulálunk a lecke újraolvasásához. 

Alekosz szerint szégyellnünk kell magunkat

Szégyellje magát mindenki, aki ehhez asszisztál, aki ebben részt vesz, benne van, aki így akar nyerni, vagy aki ehhez, aki ezekhez akar tartozni. Akinek van pofája megmagyarázni azt, hogy ez nincs így, ez nem így van, hogy ezzel szemben Magyar Péter a patás Ördög

- írta a bugyis showman. Egyperces szégyenkezés után folytatom is. Tehát ott tartunk, hogy már nem csak buszháború hanem drónháború is van, nem lehet majd légifelvételt készíteni a menetről, de nem baj, szerinte ők majd így is készítenek és megmutatják mennyien vannak. Igazi forradalmárok. Ha mégsem lesz felvétel, annak nem az lesz a magyarázata, hogy kevesen voltak, hanem a  rendőrség elkobozta a felvételeket, vagy Menczer Tamás kivette a kezükből a drónt és összetörte. Ezt követi egy kis „mészároslőrincezés” és irigykedés más pénztárcájára és végül a lényeg: 

Magyar Péter másfél év alatt százszor többet tett az emberekért, mint a Fidesz harminc év alatt. Le a kalappal Magyar Péter előtt, aki minden nap! Minden áldott nap járja a vidéket, az országot, tömegek várják mindenhol, teltházas, melegszívű, őszinte emberi fogadtatással. Jószívű emberek.

Itt jegyeznénk meg, hogy Magyar testőrei fellökik a riportereket és újságírókat, követői ordibálnak a más politikai nézeteket vallókkal, kismamákkal például, Ruszin-Szendi Romolusz pisztollyal az oldalán jár előadást tartani és nem fél használni sem, Aranyosi „pisilnikell” Péter hol cigányozik, hol zsidózik, a messiás pedig undorodik a saját büdösszájú (ahogy ő nevezi) szimpatizánsaitól, agyhalottnak tartja munkatársait és valószínűleg mélységesen lenézi a most egóját nyalogató Alekoszt is.  Végül megkapjuk a magunkét: 

 A Tisza szeretettel, jóérzéssel, jószívű emberekkel teli. A Fidesz? Pedofilokkal, perverz betegekkel, aberráltakkal, kokainistákkal, stricikkel, bűnözőkkel, fizetett propagandistákkal, és minden hájjal megkent pökhendi idiótákkal van teli. Visszataszító és kész. Már messziről jól látni, ki Fideszes, és ki Tiszás.

Nagyon mást mozit nézünk, mindenesetre jó érzés tudni, hogy van külső különbség is a tiszások és a fideszesek között. Így könnyű lesz egymást elkerülni. 

 

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.