Békemenet
"A hűségről mindketten sokat beszélhetünk" - Fricz Tamás és Berszán György a jobboldali keménymag nagy küzdelméről
Különleges beszélgetést hoztunk össze Fricz Tamás politológussal, a civil közélet meghatározó alakjával és Berszán Györggyel, aki a Magyar Nemzet véleményrovatának vezetőjeként 24 éve formálja a konzervatív közvéleményt. Az apropó Berszán friss Mikszáth-díja és a Fricz Tamás által elmondott nem mindennapi méltatás volt, ám Huth Gergely ennél sokkal mélyebbre ásott, így a szellemi közösségünk legfőbb kérdése került a terítékre: honnan jöttünk és hova tartunk? A velős válaszok sorában Fricz Tamás leszögezte: "Eljöhet még az az idő, amikor a konzervatív keménymagra újra nagy szükség lesz!"Budapestet vissza kell foglalni! – Csizmadia László és az Öreg
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fóruma és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke leszögezte, hogy a fővárost illetéktelenek bitorolják, akiknek ugyanúgy semmi köze Budapesthez, ahogy a vidékhez és az egész országhoz. Budapest ugyanis nem a liberálisoké, hanem a nemzeté, mindannyiunké, ezért azt vissza kell foglalnunk!Újabb Békemenet lehet március 15-én
Március 15-én minden bizonnyal lesz Békemenet – jelentette ki Bayer Zsolt.Bayer Zsolt: március 15-én muszáj lesz Békemenetet tartani
Bayer Zsolt publicista egy jászapáti lakossági fórumon újságírói kérdésre felelve a következő Békemenet lehetséges időpontjáról beszélt - írja az Index.Bencsik András: önmagában perverz helyzet az, hogy a Nyugat egy újnáci mozgalommal és egy újnáci hadsereggel működik együtt
A Paláveres Találkozó vendégeként Bencsik András újságíró, publicista, a Demokrata főszerkesztője kendőzetlen őszinteséggel beszélt napjaink történéseiről. A telt házas rendezvényen több témát is érintettek, így az orosz–ukrán háborút, a szankciók hatás(talanság)át és az amerikaiak által irányított európai uniós politika dilettáns következményéről is részletesen beszélt. Bencsik András előadása után a polgári est résztvevői is kérdezhettek a Sajtóklub állandó résztvevőjétől, valamint a szervező – "A" Balogh Zsuzsa – sem rejtette véka alá véleményét.Itt az idő, hogy leporoljuk zászlóinkat! – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben
Itt az idő, hogy leporoljuk zászlóinkat és újraformáljuk közösségeinket – írja Huth Gergely a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, amelyben ezentúl kéthetente szerdánként jelentkezik majd "A tudatos polgár" című sorozatával. A PestiSrácok.hu főszerkesztője a polgári körök és az első Békemenet sikeréből, történelmi példákból és Orbán Viktor korábbi beszédeiből vonja le a következtetést, hogy a mostani vészterhes időkben a hazafiak elvhű köreinek újra egymásra kell találniuk és tudatos építkezésbe kell kezdeniük.Farkasházy Tivadar "buszmagyaroknak" hívja a "békemicsodára" járó "szerencsétlen" embereket
A Heti Hetesből jól ismert, Teddy becenévre is hallgató Farkasházy Tivadar próbált a minap belerúgni a jobboldali szavazókba azzal, hogy a Békemenet résztvevőit "szerencsétlen buszmagyaroknak" hívta, akik erre a "békemicsodára" járnak. Farkasházy továbbá Putyint Hitlerhez, Orbán Viktort pedig Horthyhoz hasonlította, és azt hangoztatta, hogy Auschwitzban a legtöbb áldozat Magyarországról származott. Majd kifejtette, hogy szerinte az első számú felelőse a koronavírus magyar áldozatainak a miniszterelnök.Ajánljuk még

















