Pesti Srácok

Huth Gergely: Orbán Viktor maradt az utolsó európai vezető, aki szembeszegül a háborús őrültséggel

Huth Gergely: Orbán Viktor maradt az utolsó európai vezető, aki szembeszegül a háborús őrültséggel

Huth Gergely portálunk főszerkesztője az Origón megjelent írásában foglalta össze gondolatait a Békemenetről, annak első megrendezésétől egészen napjaink kihívásaiig. Mint írta, amíg 2012-ben még csak kormánybuktató ármánykodással és a magyar piac, az államháztartás elleni spekulációval próbálkoztak a nemzeti–jobboldali kormányzásba belenyugodni képtelen globalista, Soros-féle klikkek, addig most már valóban az életünk lett a tét, ezért is kell kiállni minél többünknek a szombati Békemeneten. A publicisztikát az alábbiakban változtatások nélkül közöljük.

A Békemenet a nemzeti oldal legőszintébb és legátütőbb megnyilvánulása, egy valóban alulról jövő, hatalmas erő, amely 12 év óta újra és újra elindul és figyelmezteti Magyarország külső és belső ellenségeit, hogy hátrébb az agarakkal! A másik oldalon – talán a saját romlottságuk, megvásároltságuk okán – rendre kétségbe vonják, hogy az emberek önként indulnak el, és tesznek hitvallást ennyien, pedig ez az igazság.

Az első Békemenetet 2012 januárjában a Magyar Hírlapban és a Demokratában hirdették meg. A Hírlap fiatal főszerkesztő-helyetteseként aktív résztvevője voltam az előkészületeknek, s elmondhatom: a főszervezők, azaz Bayer Zsolt, Bencsik András, Csizmadia László, Stefka István és Széles Gábor (a gárda aztán Fricz Tamással és ifjabb Lomnici Zoltánnal erősödött) valóban saját eltökéltségükből szólították meg az embereket, alulról jövő, igazi civil kezdeményezésként. Hatalmas volt az öröm és a meglepetés, amikor a Hősök terén a várt pár tízezer ember helyett több százezren gyűltek össze, és indultak meg a Kossuth tér felé!

Akkor is és most is ugyanaz volt a tét: engedjük, hogy gyarmattá tegyenek bennünket, vagy járjuk inkább a magunk útját, és megvédjük a demokratikusan megválasztott kormányunkat? Azaz szuverén, demokratikus ország maradunk-e, vagy szíjra kötve szimatoljuk a nagyok csizmáját?

Csakhogy 2012-ben még csak kormánybuktató ármánykodással és a magyar piac, az államháztartás elleni spekulációval próbálkoztak a nemzeti–jobboldali kormányzásba belenyugodni képtelen globalista, Soros-féle klikkek, addig most már valóban az életünk lett a tét.

Számtalan bizonyíték van rá, hogy az USA kormánya és a brüsszeli elit – az európai nagy országok vezetőivel együtt – nyíltan készíti elő az ukrajnai bevonulást. Már a nyáron, de legkésőbb kora ősszel katonákat küldenének a háborúba, hogy a helyszínen segítsenek az ukránoknak az oroszokkal küzdeni. Pedig Medvegyev miniszterelnök is nyilvánossá tette, hogy nem fognak különbséget tenni NATO és ukrán katona között, onnantól a konfliktus nyílt, nagy háború lesz! Persze a legnagyobb veszély a közelebbi, Ukrajnával szomszédos országokra leselkedik, ide terjedhet át leghamarabb az öldöklés.

Utolsó bátor szövetségesünket, Robert Ficót meglőtték. Bár sokan értenek velünk egyet, mégis inkább hallgatnak, kivárnak, így Orbán Viktor maradt az utolsó európai vezető, aki szembeszegül a háborús őrültséggel. Ezért áll most ő a célkeresztben, és szombaton a Margitszigeten ezért fogja azt felelni az ország jobbik része, egy óriási, békés, tiszta erő, hogy „Idáig és ne tovább!”

 

– olvasható Huth Gergely az Origón megjelent írásában.

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.