békés vármegyei rendőr-főkapitányság
Halálos közlekedési baleset történt Szarvas közelében
Elsodort egy autó egy kerékpárost kedd délután Szarvas közelében, a biciklis a helyszínen életét vesztette – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Újabb pedofilbotrány: 13 éves lányt ronthatott meg egy Békés vármegyei történelemtanár, aki ezért fizethetett is a tini nevelőapjának (18+)
Egy héttel ezelőtt rántotta le a leplet a PestiSrácok.hu Bite Zsoltról, a gyomorforgató botrány után pedig máris itt a következő megrázó ügy. Ezúttal egy Békés vármegyei általános iskola történelemtanárát gyanúsítják azzal, hogy megrontott egy 13 éves kislányt, a gyermeket ráadásul tulajdon nevelőapja kínálhatta fel a tanárnak – minderről az iskola egyik tanulójának rokona beszélt lapunknak. Portálunk megkereste a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságot valamint az illetékes főügyészséget is. Azt írták, az általunk kérdezett ügyben két férfi letartóztatását rendelték el, gyermek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt. Egy másik helyi forrásunktól – aki személyesen ismeri az ügyben érintett tanárt – további részleteket is megtudtunk a történtekről.Ajánljuk még