békesi ferenc
Az amerikás magyar bűnöző, akinek Gyárfást (is) köszönhetjük – Békesi László alezredes, Bodnár György és a média lenyúlásának története (3.)
Vitray Tamás, Gyárfás Tamás és Békesi László későbbi pénzügyminiszter Amerikában ismerkedett meg Bodnár Györggyel, akihez mind közel kerültek. A magyar maffia vezetőjének nevezett férfi a nyolcvanas években jött vissza Magyarországra, akkor, amikor az amerikai FBI több bűnözőt kiszorított az Egyesült Államokból, de erről állítólag "elfelejtette" értesíteni a magyar hatóságokat. A börtönviselt csaló Bodnár megalapított egy céget, amely kiadta a Szaknévsort, és amelynek Gyárfás lett a vezetője. Szintén utóbbival elindították a Sport Pluszt, majd beszálltak a Nap-tv-be, amikor elfogyott a pénz. Békesi László 1990 tavaszán egyik utolsó intézkedésével engedélyezte a kaszinónyitást Bodnárnak. Információnk szerint nem csupán ő köthető Bodnárhoz, de Várszegi Gábor is, illetve az a Fenyő János, akinek meggyilkolásának ügyében éppen most emeltek vádat Gyárfás ellen. Gyárfás egy 2015-ös interjúban közös ismerősükkel, Vitrayval beszélgetett, de nem volt hajlandó kimondani Bodnár nevét. „Volt ez az amerikai ember, a fedezetem” – mondta. A média lenyúlásának története, 3. rész. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.