berend t. iván
Pokolba a magyar büszkeséggel: őseink sima "rabló zsoldosok" voltak a kommunista történész liberális lánya szerint
A liberálisok és kommunisták mindig szerették megmondani, hogy mit jelent a demokrácia, ők azonban sosem kívántak élni vele. Legyen szó államberendezkedésről vagy az egyén legapróbb döntéseiről, ők fensőbbségesen kioktattak mindannyiunkat. Így történt ez most is, amikor szóba kerültek az új történelemkönyvek, melyben például az egyesek által halszagúnak aposztrofált finnugor elmélet csak egyik a sok közül és nem kizárólagos. A nemzeti büszkeség mindig zavarta azokat, akik magukat történésznek adták ki, de közben a magyarságot lenézték és életpályájuk abból állt, hogy igyekeztek kisebbíteni nemzetünk sikereit. Az egyik legjobb példa az a Berend Nóra, akit a magát továbbra is függetlennek nevező Index szólaltatott meg az ügyben. Ne legyenek kétségeink, szóba került a demokrácia féltése, az ideológiai elnyomás és persze megtudhattuk a nagyra becsült Berend Nórától azt is, hogy őseink egyszerű "rabló zsoldosok" voltak, akik pénzért bármit megtettek, elvégre ezt mondták a nyugati évkönyvek. Vissza a kommunizmusba, pokolba a magyarba büszkeséggel. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.