betyár
A gonosz magyar szurkolók a szerbek mellett a románokat is megbántották Rózsa Sándor megidézésével
Szombaton óriási győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott a szerbek ellen hazai pályán a Puskás Arénában, ezzel oda-vissza megverve déli szomszédunkat. Karnyújtásnyira van az Európa-bajnokság – ezúttal pótselejtező nélkül – a magyar csapat hatalmas szívvel játszva hozta egymás után a komoly akadályokat. Hihetetlen hangulat fogadta a szerbeket és egy monumentális élőkép a Carpathian Brigades jóvoltából, akik egy hatalmas Rózsa Sándor alakkal motiválták a magyar válogatottat. A kép alatt szöveg is volt, amin a következő üzenet állt: „ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll”. A magyar szurkolók azonban nem számoltak azzal, hogy a híres betyár megidézése izzó fájdalmat okoz majd a szerbeknek és furcsa módon a románoknak is. Joggal merül fel a kérdés, hogy tényleg saját magukat akarták alázni a szerbek, vagy a meg sem szólított románok? Talán most aktuális igazán a híres közmondás: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ajánljuk még
Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után
A németek azt hiszik, hogy megmondhatják az USA-nak, mit tehet és mit nem