blackface
Digital Blackface: Ha szlenget használsz egy kommentben, rasszista vagy – The Right Brothers
Egy új fontos fogalommal ismerkedünk most meg, ez pedig nem más, mint a “digital blackface”, az internet legrasszistább dolga. A dolog egyébként roppant egyszerű: ha az ember olyan szlenget használ, amit egyébként feketék, vagy bevándorlók használnának, vagy olyan képet oszt meg, amin fekete, vagy bevándorló hátterű ember szerepel, akkor a felhasználó “digital blackface” bűntettet követ el, vagyis náci, kirekesztő, Putyin bérence. És éppen az ilyen baromságok miatt döntenek úgy korábbi demokrata politikusok, hogy átállnak inkább Trump mellé a jobboldalra.Kunhalmi rasszista kampányba kezdett, néger rabszolgaként ábrázolta fideszes ellenfelét
Az MSZP társelnöke ismét „remekelt”. Ezúttal nem a helyesírással vagy éppen az ajtókkal gyűlt meg a baja: a szovjetlány egészen elképesztő kampányfogással rukkolt elő, amikor kormánypárti választási ellenfelét, Lévai István Zoltánt néger rabszolgaként ábrázolta. Kunhalmi akciója annak ellenére is vérlázító, hogy az egykori kommunista utódpárt tagja. Ez a fajta rasszista, gyűlöletkeltő kampányelem ugyanis még tőlük is szokatlanul aljas.Nem adják idén A diótörőt Berlinben – Akcióban a német gondolatrendőrség
A haladó nyugatiaknál már egy karácsonyi klasszikust sem lehet műsorra tűzni anélkül, hogy a progresszívek ne találnának benne valami kirekesztőt. Így járt idén a Berlini Állami Balett produkciója, A diótörő is. Helyette a napfényes Spanyolország búsképű lovagja, Don Quijote érkezik majd a karácsonyi forgatagba, de az is lehet, hogy már ő sem jöhet? A „haladás” ugyanis halad a történelemeben visszafelé is.Schuster Lóránt a P. Mobil új klipjét ért támadásokról: elvekről szó sincs, csak nyomják, amit nyomniuk kell, ez egy csürhe (videó!)
Schuster Lóránt volt a Pesti Riporter vendége a Pesti TV-n. Az apropó a P. Mobil új videóklipje, amelyen a ballib média jól – hogy stilszerűek legyünk – megénekelt. Például a hvg.hu ezzel a címmel indította cikkét: Schuster Lóránt blackface-ben, White Lives Matter pólóban hámozza a banánt. Emellett a 444.hu azt is szóvátette, hogy Schuster Lórántot maga Orbán Viktor köszöntötte fel 2019-ben a hetvenedik születésnapján. Lóri véleménye az, hogy a fehér életek is számítanak, másrészt látszik, hogy egy szervezett akció volt és a zenekaron keresztül másokba akartak belerúgni. Ezek ugyanazok, akik voltak – ez egy csürhe. Elvekről szó sincs, csak nyomják, amit nyomniuk kell. Mellesleg azt is elmondta, hogy az egész LMBTQ és a BLM arról szól, hogyan kell lenyomni a világ népeit és hogyan kell átvenni a hatalmat a világ fölött. Nem mellesleg Schuster elsütött egy Kádár-kori Hofi-poént is, aminek a lényege: régen tiltották a homoszexualitást, most tűrik – én nem várom meg, amig kötelező lesz. Ja, és a mester elmagyarázza a dal refrénjének első sorát is: Kell a pénz a lóvéra. Jó szórakozást!Fehérnek álcázta magát, így akarta megúszni a betöréseket egy fekete férfi az USA-ban
Mind ismerjük a blackface fogalmát, amikor is egy fehér színész feketének maszkírozva játssza szerepét – nos, a napokban egész érdekes csavarral került be a kifejezés a bűnügyi aktákba egy amerikai betörés sorozatot követően. A térfigyelő kamerák felvételei alapján a rendőrség egy fehér, szemüveges férfit keresett. Észrevették azonban, hogy a gyanúsított szája mindig nyitva van – ekkor derült ki: az elkövető egy fekete férfi, aki fehérnek álcázta magát.Az amerikai tüntetések hatására eltűnhet a hollandok egyik, a karácsonyhoz köthető hagyománya
A holland miniszterelnök, Mark Rutte szerint a holland Mikulás segédje, Fekete Péter (hollandul Zwarte Piet) feketére festett arcú figurája hamarosan eltűnik a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó hagyomány kelléktárából – erről számolt be a holland média pénteken.Ajánljuk még