bognár Ákos
A Jobbik igaz története, avagy a párt árulása és hanyatlása (Az Ügy előzetese – 21 órakor a Pesti TV-n)
A Jobbik igaz története az elvek és követők elárulásától a párt hanyatlásáig – erről szól ezúttal Az Ügy. A Pesti TV szombat esti riportműsorában megszólalnak az elsők között kilépett volt Jobbik-alapítók, a csalódottak, és az új pártot alapító volt jobbikos is: Orbán Imre, a Veszprém megyei Jobbik volt elnöke, aki először mondta ki, hogy pártjuk vezetői hátba szúrták, elárulták őket; Bognár Ákos, akit nemcsak a sümegi Jobbik, hanem a Magyar Gárda tagjaként is a legszélsőségesebb eszmékkel tüzeltek anno, majd amikor ezek miatt börtönbe került, hátat fordítottak neki a sajátjai; Kovács Rajmund, a szétesett és megszűnt veszprémi Jobbik volt oszlopos tagja, országgyűlési képviselőjelöltje, önkormányzati képviselő, aki többek között Varga-Damm Andrea kiszorításáról is beszél. Varga-Damm és Kovács nyolc társukkal együtt azóta Reformerek néven új pártot alapított, amire Kovács Rajmund azt mondta: egyetlen mai ellenzéki párttal sem tudja elképzelni, hogy bármilyen szövetségre lépjen. Az Ügyben szó lesz a harmadvonalbeli jobbikosból lett krumplistésztás proligyerekről és a DK előtt leboruló, korábbi sajtóhírek szerint náci tetkós, szkinhed Rig Lajosról, no meg arról, hogyan szűnt meg a Veszprém megyei önkormányzatban előbb a Jobbik önálló frakciója, majd most már a Momentummal közös is. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után