boldogság
Már hivatalosan is minden tönkrement, amit valaha szerettünk – Dezse Vű
Mostantól Hókuszpók melegbárt üzemeltet, ahol Dulifuli teríti a cracket. Törperős már régóta nincs velünk, mert részegen kirabolt egy ázsiai üzletembert, ezért fejbe lőtték egy metróállomáson. Törpilla nem tudta fizetni a diákhitelét, ezért OnlyFans-ezik azóta, de nem tud szerepelni most, mert nem mer kimenni a utcára, miután a volt barátja a Gumimacikból megfenyegette, hogy agyonveri, amiért megcsalta az unokatestvérével. Na, valami ilyesmi a koncepciója a régi nagy kedvencünk, a Scooby-Doo az HBO-n újragondolt verziójának, ami az eddig közkedvelt, okos, ártatlan kislányról, Velmáról szól. Ő most természetesen leszbikus, szorong, mentálisan zavart, és hasonlóan változott meg a többi jól ismert karakter is. Nem tetszik ez a mese ebben a formában a három éves gyereknek? Akkor az a gyerek náci, transzfób és túl fehér, ahogy a szülő is, és mindenki más is, aki szerint ez a történet túl van tolva. Mit jelent ma édesanyának lenni? – Anyák napján a női kiteljesedés csodáját ünnepeljük
Már az óvodában megtanítják nekünk, hogy május első vasárnapján hogyan köszöntsük fel édesanyánkat: virággal, apró kedvességgel háláljuk meg azt, hogy életet adott nekünk. Ahogyan telnek és múlnak az évek, a kisgyermekből felnőtt lesz, és elgondolkozik rajta, mitől is anya egy anya? Ő maga jó édesanya lenne-e? Ha már anya, vajon jól csinálja-e? Anyának lenni kihívás, boldog feladat, ugyanakkor küzdelem, félelem és várakozással teli öröm is. Ma, Anyák napján mindannyiunk hőseit, az édesanyákat ünnepeljük! A V4-ek polgárai elégedettebbek, mint a nyugat-európaiak többsége
A visegrádi országok „Európa kétkedői és optimistái” – áll a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) részletes cikkében nemzetközi kutatások alapján. Bár a térség egyes államai, így Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia több szempontból is nehéz helyzetből indult harminc évvel ezelőtt, a rendszerváltozás idején, a hivatkozott kutatások alapján a közép- és kelet-európaiak mégis úgy érzik, hogy messzire jutottak el az elmúlt évtizedekben – részben az Európai Uniótól érkező támogatások, részben a személyek szabad mozgása és az új gazdasági lehetőségek, a közös és egységes piac miatt. Bár a nehezebb történelmi múlt alapot ad a borúlátásra, az előbbi okokból is kifolyólag a polgárok most sokkal pozitívabban ítélik meg gazdasági helyzetüket a V4-országokban, mint sok nyugat-európai államban. Utóbbiak között ott vannak az olaszok, sőt, még a franciák vagy a britek is. A lengyelek háromnegyede azonban elégedett a helyzetével, és a csehek kétharmada is így érez az olaszok alig egynegyedes arányával összehasonlítva – írjanemzetközi sajtószemléjében a Tűzfalcsoport.