carmen daniela dan
Ahhoz a román hadügyminisztériumhoz kerülhet az úzvölgyi magyar katonatemető, ahonnan a temetőgyalázás ötlete származhat
Miközben Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn tudomásul vette román kollégájának, Teodor Melescanunak azon tájékoztatását, amely szerint a román védelmi minisztérium felügyelete alá kerül az úzvölgyi temető, sajtóforrások szerint a temetőátalakítás eredeti ötlete éppen a védelmi minisztérium egyik jelenlegi vezetőjétől, a hírhedten magyargyűlölő Codrin Munteanutól származik, aki prefektusként számtalan pert indított a székely zászlót kitűző erdélyi települések ellen. Időközben az is kiderült, hogy Sebastian Cucoş volt országos csendőrparancsnok - akit Carmen Daniela Dan román belügyminiszter bizalmasaként is ismernek - kettős minőségben irányíthatta az úzvölgyi temetőgyalázást: úgy is, mint szélsőséges provokátor és az ittas szélsőségesek vezére, és úgy is, mint a védelemre kivezényelt román erők parancsnoka. Kérdés tehát: ha a magyar kormány - megfogadva a román miniszterelnök által is szentesített javaslatot - belemegy a temető állami kézbe vételébe, nem kerül-e olyan tárcához az ügy, amelynek szélsőséges nacionalista tagjai indíthatták el eleve a temetőgyalázás és történelemhamisítás úzvölgyi tragédiáját. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.