Pesti Srácok

clark Ádám úszódaru

Drámai küzdelem, hősies helytállás: így emelték ki a Hableány roncsait (PS-videó és galéria!)

SSSzalai Szilárd Forró drót 2019 június 11.
Hajnaltól kezdődően délutánig tartó, hihetetlen erőfeszítések árán sikeresen kiemelte a Clark Ádám úszódaru a Hableány roncsait. A hajó, ami május 29-én süllyedt el, fedélzetén 33 koreai állampolgárral és a két fős magyar legénységgel, kedden délután fél kettő előtt pár perccel került az elszállítására kirendelt uszályra. A szakértők kénytelenek voltak több ponton is megszakítani a kiemelési folyamatot. Az első ilyen alkalommal megrázó jelenetsornak lehettünk szemtanúi, mikor a búvárok a még félig a vízben lévő hajótestből négy holttestet emeltek ki. Mind a sajtó, mind pedig a mentésen dolgozók döbbent csendben figyelték végig, ahogy a végtelenül elszánt magyar búvárok megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel kiemelték az áldozatokat a roncsból. Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője elmondta: mind a mentésben részt vevő szakembereknek, mind pedig az áldozatok és az életveszélyben forgó búvárok hozzátartozóinak folyamatos lelki segélyt és támaszt biztosít a TEK. A Hableány kiemelése egyébként terv szerint haladt, csupán egyszer kellett korrigálni az előzetes elképzeléseket, mikor kiderült, hogy a hajó jobb oldalán is keletkezett egy súlyos sérülés, így félővé vált, hogy nem lehet szerkezeti sérülés nélkül tovább emelni a roncsot. Ennek kizárása érdekében egy ötödik emelő hevedert is át kellett húzni a hajótest alatt. A roncs kiemelése után jól láthatóvá váltak a Hablány vesztét okozó sérülések nyomai; ezek a hajótesten lévő, most láthatóvá vált roncsolódások megidézik a végzetes május 29-i éjszakát.

Kiemelték az uszályra a Hableányt, amin négy holttestet találtak - Döbbent csend és drámai képsorok (friss hírek a helyszínről!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 június 11.
Kedd reggel hét óra után megkezdték a Hableány kiemelését a Dunából; a hajó fedélzete kevéssel nyolc óra előtt a felszínre emelkedett a Clark Ádám úszódaru segítségével. A helyszínen, a Margit híd elzárt járdáján tartózkodó kollégáink beszámolója szerint az újságírók és a szakemberek döbbent csendben figyelték a folyamatot; a koreai és a magyar mentő- és búváralakulat tagjai a TEK irányításával négy holttestet találtak és hoztak ki a hajóroncsból - köztük a kapitányét -, és még további négy áldozatot keresnek. A daruzás veszélyes és kockázatos folyamata délután egy óra előtt fejeződött be, amikor a folyamatos szivattyúzás és átkutatás után a balesetben láthatóan súlyosan összetört roncs összerogyását elkerülve kitették azt a daru mellé állított uszályra. A munka közben egy férfi a vízbe esett, akit csak nagy nehézségek árán sikerült kimenteni. A hidat nem zárták le a közúti- és villamosforgalom elől, de a mentés előkészületei és a katasztrófaturisták miatt kaotikus a környék közlekedése, érdemes tehát elkerülni azt. A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.