Pesti Srácok

Így fogják kiemelni a Hableány roncsait

Így fogják kiemelni a Hableány roncsait

Reggel fél 5-től kezdődően folyamatosan haladnak a munkálatok a Hableány roncsainak mihamarabbi kiemelése érdekében, amire már a napokban sor is kerülhet. Délután három óra előtt pár perccel pedig a helyszínre érkezett a kiemelést végző Clark Ádám úszódaru is - közölte Jasenszky Nándor, a TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján.

A magas vízállás ellenére is a helyszínre jutott a Clark Ádám úszódaru, amely a Hableány roncsait fogja kiemelni a következő napokban. A Dunán lezajló árhullám miatt a vízállás magasabb volt a daru számára ideális 420 centiméternél, azonban egy különleges eljárásnak köszönhetően, mely során egy másik hajó (a Szent Flórián vontatóhajó) vontatta, a Clark Ádám mégis átjutott az Árpád és a Margit hidak alatt. Jasenszky elmondta: a művelettel nem vállaltak szükségtelen kockázatot, ugyanis az alkalmazott eljárás bevált módszernek számít a daru működtetése során. Hozzátette: az úszódaru helyszínre érkezése nem jelenti azt, hogy a szakemberek azonnal nekiállnak a kiemelésnek. Mint mondta:

Egy mentőhajó az elsüllyedt Hableány turistahajó közelében, a Margit hídnál, 2019. június 6-án. Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

Az osztályvezető bepillantást engedett a kulisszák mögé, mivel elmagyarázta a kiemelés technikai részleteit is. Mint mondta, a hajótesten négy rögzítési pontot alakítanak ki: egyet a hajótest elején, az orr részen, egyet a tatnál, kettőt pedig a középső részen, közvetlenül a gépház alatt, ugyanis messze ez a legnehezebb rész. Ezeken a rögzítési pontokon fognak majd a búvárok egy 4 részből álló, egyenként mintegy száz méter hosszúságú, egyedileg kifejezetten erre a célra megtervezett acélhevedert áthúzni. Egy ilyen heveder hat darab, egyenként 32 milliméter vastagságú acél drótkötélből áll, amelyek egymáshoz vannak kötve. Ezeket a hevedereket annak érdekében, hogy a hajó alatt áthúzhatók legyenek, négy részből állnak. Az első részt, egy vékony kötelet a búvárok áthúzzák a rögzítési ponton, ami magával húzza a vastagabb vezetőkötelet, amihez hozzá van kötve a heveder, melynek folytatásában egy, a hevederhez hasonló köteg van. Ezeknél a hevedereknél fogva fogja a Clark Ádám kiemelni a roncsot. A művelet nem lesz egyszerű, ugyanis a hajótest a meder fenekén fekszik, márpedig a hevedereket a hajótest alatt is át kell húzni. Jesenszky kifejtette: a búvárok igyekeznek olyan pontokat keresni, ahol a mederfenék egyenetlenségeinek köszönhetően ez problémamentesen megoldható, de ha nem találnak megfelelő helyet, arra az esetre is kidolgoztak már eljárásokat.

- taglalta a nehézségeket.

A búvárok munkájáról beszélve az osztályvezető elmondta: egyszerre egy (magyar) búvár dolgozik a hevederek vezetőszálainak a rögzítési pontokon való átfűzésén, ez ugyanis különös szakértelmet igénylő művelet. Jasenszky szerint jelenleg a 4 részes hevederek első szakaszát fűzték át a búvárok a rögzítési pontokon. Kiemelte: a többi búvár a hajó ablakainak bereteszelésével foglalkozik; az operatív egységek jelenleg is arra törekszenek, hogy a két munkafolyamatot egymással párhuzamosan is végezni tudják, ugyanakkor azt is mondta, hogy a búvárok a hajó sodrás felőli oldalához még nem tudtak eljutni.

A kiemelés pontos időpontjáról Jasenszky nem tudott nyilatkozni. Mint mondta, elképzelhető, hogy még a héten megtörténik, de ha a körülmények romlanak, akkor nem elképzelhetetlen, hogy a művelet a jövő hétre csúszik.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.