Pesti Srácok

csalás

Kis magyar makett mese: Ujhelyi táskás emberéhez és a Szeviép-vezérhez vezethetnek a szálak

Magyar ugar 2018 június 21.
Csütörtökön délelőtt a Szegedi Járásbíróság kényszerintézkedésekről döntött különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás ügyében, a mórahalmi Mini Hungary Park kapcsán. Az 1910-es évek előtti Magyarország mintegy félszáz történelmi épületét bemutató makett kiállítás papíron 650 millió Forintba került. Valójában viszont töredékét költhették a kivitelezésre. A néhány négyzetméter alapterületű makettek, amelyekre elvben 10-12 milliót költöttek darabonként, alig két év alatt gyakorlatilag elkezdtek szétesni. A projekt nem is csúszott át az utolsó ellenőrzésen, a Nemzetgazdasági Minisztérium ezért a támogatás visszafizetésére kötelezte a beruházót. A cég persze addigra becsődölt, behajtani máig nem lehetett az elúszott százmilliókat. A mini Magyarország ötletgazdáját, Dlusztus Imrét, aki közismert írót, újságírót, valamint a kivitelezőt, akivel a nyomozás adatai szerint valótlan adatokat szolgáltattak a beruházásról a fejlesztési ügynökségnek, előzetes letartóztatásba helyezték. A műszaki ellenőrt pedig, aki szemet hunyt az ordító szabálytalanságok, és hiányosságok felett, lakhelyelhagyási tilalom mellett őrzik tovább. A PestiSrácok úgy tudja, hogy az eltűnt százmillióknak is nyomában van a nyomozóhatóság, további érintettek kerültek képbe és újabb letartóztatások is várhatók.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.