csapodi zoltán
Az átpolitizált pedagógussztrájkkal az a legnagyobb baj, hogy súlyos feszültséget szül a diákok között is
Ahogyan arról a tegnapi napon portálunk beszámolt, egy, a neve elhallgatását kérő forrásunk szerint a Trefort Gimnáziumban gyakorlatilag listázták és nyilvánosan megszégyenítették azokat a diákokat, akik nem vettek részt a szerda reggeli, diákok által szervezett élőlánccal egybekötött tanársztrájkban. Csapodi Zoltán, az intézmény igazgatója lapunknak nyilatkozva cáfolta ezeket az értesüléseket. Az intézményvezető elmondta: a diákok csak abban az esetben vehettek részt a reggeli élőláncban, ha a szülő előzetesen kikérte őket. Csapodi Zoltán ugyanakkor azt nem tartja elképzelhetőnek, hogy az élőlánctól távol maradt diákokat bármilyen fajta megszégyenítés érte volna, azonban hozzátette, hogy a diákok között kialakulhatnak viták a helyzettel kapcsolatban, ugyanis – ahogyan az intézményvezető fogalmazott – ez ilyen helyzetben természetes, hisz ahányan vagyunk, annyiféleképp ítéljük meg a helyzetet. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.