demokrácia megmentése
Amerikában az országot mocsárba fullasztó és pánikoló baloldal a demokrácia megmentőjeként mutatja be magát
A Karanténvlog beszélgetés során szóba került a káoszba fulladó amerikai baloldali kormányzás, ahol a rettegés elhintése a régi-új csodafegyver, ehhez pedig bátran nyúlnak, amikor már nincs más esély. Hihetetlen, de az óriási pánikolás közepette azt találták ki, hogy azért szavazzanak rájuk az emberek, mert ők a demokrácia megmentői. Ellenkező esetben diktatúra és földindulás lesz. Mondják ezt annak a négyéves ciklusnak a végén, amikor hibát és bűnöket halmozva süllyesztették egyre mélyebbre az Egyesült Államokat. A Karanténvlogban emellett szóba került az ujjak eltörését ígérgető Tisza Párt alelnök, akit Magyar Péter inkább rejtegetett eddig, de nem maradhatott ki Tompos Márton, a Momentum vélhetően utolsó elnöke, aki alatt már 2 százalék környékén áll a magyar olimpiai reményeket megfúró párt. Nézzétek most is a Karantént! Megint meg kell menteni a demokráciát
Unalomig ismerjük már ezt a liberális mantrát, amikor a gyámoltalan, hiteltelen, tehetségtelen és dilettáns baloldali politizálást követően az elkövetők a demokrácia védelmét harsogva próbálnak meg hatalmon maradni. A demokráciát persze akkor is meg kell menteni, ha jó ideje nincs a baloldal hatalmon, a lényeget könnyen össze lehet foglalni: hatalmat minden áron. Ebből természetesen minden gondolkodó ember számára nyilvánosan látható, hogy a deviancia ünneplését zászlajára tűző baloldal teljesen hülyének nézi az embereket, a saját választóit is. Most éppen az Egyesült Államokban kell megvédeni a demokráciát, ahogy Joe Biden és Kamala Harris papagájkommandója rikoltozza a négy égtáj felé. Azt közben elfelejtik elmondani, hogy tönkretették az amerikai gazdaságot, woke-őrületet sulykolnak, hibát hibára halmoznak a külpolitikában, össze sem lehet hasonlítani a kormányzásukat a Trump-adminisztrációval és ezt ők is tudják. Ezért végső kétségbeesésükben elővették a jolly jokert, a demokrácia megvédését azoktól, akik náluk tehetségesebbek és tisztességesebbek. A béke harcosai közben öntik a pénzt és a fegyvereket Ukrajnába, hogy minél több ember haljon meg értelmetlenül. Tényleg meg kell menteni a demokráciát, pont ezektől az üres és lelketlen emberektől. Ajánljuk még
Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Nekünk a magyar érdek a fontos, minden előtt! - A Polbeatben mutatkozott be a Magyar Út DPK
"A táboron belül, ha már szélesen megyünk, akkor az egzotikus állatok és mindenféle prioritások mellett azért el kell, hogy férjenek a magyar érdeket kihangsúlyozók is." Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.