dk
ÁSZ: Fontos dokumentumok semmisülhettek meg a DK irodatüzében
Szombaton leégett a DK központi irodája, szinte minden megsemmisült, a lángok martaléka lett a párt könyvelése is, benne a kampánykiadásokról szóló papírokkal. Az Állami Számvevőszék közleményt adott ki az ügy kapcsán, ebben pedig sajnálatukat fejezik ki, hiszen a kár közvetve közvagyont is érintett.Molnár Csaba: Minden megsemmisült a DK leégett irodáiban
Gyakorlatilag minden megsemmisült a Demokratikus Koalíció központi irodáiban a szombati épülettűzben - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke.Nem biztos, hogy a szagelszívó miatt égett le a DK irodája
Egyelőre vizsgálják, hogy a kigyulladt szagelszívó okozta-e a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi irodájának leégését - közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn.Gyurcsány pénzért kuncsorog, az MSZP, a Liberálisok és a Párbeszéd segíti a "leégett" pártot
Gyurcsány pénzgyűjtésbe kezdett, miután szombaton tűz ütött ki a DK központi irodájában. Az MSZP tárt karokkal várja a "földönfutóvá vált" DK-t; mint mondták, a tárgyak megsemmisülhetnek, de a közös ügyük nem. Mögéjük sorakozva vasárnap kiadott közleményükben a Liberálisok és a Párbeszéd is szolidaritásukat fejezik ki.Megsemmisültek a DK irodái a Teréz körúti tűzben
Heves tűz ütött ki egy nagykörúti házban szombat délután: a tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett. A DK irodái teljesen megsemmisültek, az anyagi kár jelentős.Lángokban áll Gyurcsányék irodaháza
Kigyulladt az irodaház, ahol a DK országgyűlési képviselőinek, a DK-nak és a DK pártalapítványának az irodái vannak. A tüzet körülhatárolták, már nem tud továbbterjedni - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Mintegy négyszáz négyzetméteren ég a Teréz körúti épület tetőszerkezete. A tűzoltók tíz járművel vonultak ki a helyszínre, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kilenc vízsugárral oltják a lángokat.Hazai gyermekvállalás helyett bevándorlók betelepítésével oldaná meg a demográfiai gondjainkat a DK
Megjelentek az interneten az Orbán Viktor által korábban beígért újabb Nemzeti Konzultáció kérdései. A DK máris akcióba lépett, a párt politikusa, Bauer Tamás a nemzeti konzultáció kapcsán azt írja, nemmel válaszolna arra a kérdésre, hogy a népességcsökkenési problémákat hazai gyermekvállalással kellene megoldani, nem a bevándorlással.A DK már azt pedzegeti, hogy Orbán Viktor házában bujkál a volt macedón miniszterelnök
Ezek a nyomorult bűnözők átjáróházat csináltak hazánkból. Kiengedik a baltás gyilkost, beengedik az orosz titkosszolgálat vezetőinek rokonait, most egy köztörvényes macedón politikust – írta isiászos rohamában Gyurcsány Ferenc a Facebookon. A bukott miniszterelnök még azt is megjegyezte, hogy „a kormánynak van képe az ország biztonságáról hazudozni reggel, délben meg este”.Ajánljuk még

















