dk
Legyen minden jó – jutott eszébe Dobrev Klárának, aztán elmesélte, mi lenne, ha ők lennének kormányon
Megtartotta saját és Molnár Csaba beszédét is Dobrev Klára a DK XII. kongresszusán szombaton délután. A két felszólaló ugyanis végül ugyanoda futtatta ki önálló gondolatait: ha nincs Orbán, minden jó lesz. Aztán Klára asszony elmesélte, mi lett volna, ha baloldali kormányok lettek volna az elmúlt 12 évben. Ízelítőként csak annyit árulunk el, hogy a kulcsötlet az energetikai válságra az volt, hogy ne fizessünk áfát, valamint rendszerhasználati díjat, helyette adjuk a pénzünket a DK-nak.Túl az alufólia sapkán: Varga Zoltán kényszerzubbonyba, a többiek némaságba burkolóztak a DK kongresszusán (Videó)
Varga Zoltán meghaladta az alufólia sapkát, már kényszerzubbonyról hadovál – ez a legfontosabb tanulsága a DK XII. kongresszusának, amit stílszerűen a XII. kerületi Kongresszusi Központban tartottak szombaton. A helyszínre érkező DK-s politikusok nem voltak túl bőbeszédűek; lehetséges, hogy tanultak Arató Gergely hibájából és többen inkább nem szólaltak meg. Szaniszló Sándor sem akart "üzenni a jobboldali médián keresztül" Horváth Csabának, végül azonban mégis megtette ezt, a frissen "dékásított" Déri Tibortól pedig azt tudtuk meg, hogy "mindenre van válasz", csak ezeket mi ma nem kaptuk meg.Menczer Tamás az Országgyűlésben szembesítette a DK-s Varju Lászlót a hazugságaival
Menczer Tamás államtitkár alaposan kiosztotta a pökhendi Varju Lászlót, aki az energiaárakkal kapcsolatban hazugságokkal riogatott. A DK-s politikus részletes választ kapott Menczertől, aki rámutatott minden egyes hamis állításra. Az államtitkár a szankciókkal és az energiaárakkal kapcsolatban leszögezte, hogy Európában a DK állításaival szemben hazánk nyújtja a legnagyobb támogatást a családoknak, és így Magyarországon a legolcsóbbak az árak. Menczer felsorolt több európai nagyvárost, ahol az energiaárak többszörösére rúgnak a hazainak, végül az árnyékkormány tagjairól is több leleplező állítást közölt. Nézzék meg a videót!Üzentek a tüntetők: A kormányváltás fontosabb, mint a tanárok béremelése (videó)
Az ellenzék ismét nagyot alakított. A tőlük elvárt módon emlékeztek meg 1956 hőseiről: sehogy. Az általuk szervezett megemlékezés egybeolvad a tanártüntetéssel és az erősebb ideológia győzött. Október 23-án is sikerült egy öblöset orbánozniuk. Fények, koncert és fesztiváli hangulat övezte a rendezvényt, ahol mindre emlékeztek, csak az 56-os hősökre nem.Gyurcsányné a felhők felett – Dobrev azt hiszi, hogy a magyarok ötöde már támogatja
Dobrev Klárát teljesen magával ragadta az IDEA Intézet mérési eredménye, amely szerint a Gyurcsány-pártot a magyarok 20 százaléka támogatja. Persze a vágyvezérelt eredménnyel szemben árnyalja a képet, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásában a DK-t a biztos pártválasztóknak is csupán 9 százaléka támogatja. De mint tudjuk, a Gyurcsány–Dobrev házaspárt a tények aligha zavarják meg.Megpuccsolták a gyurcsányisták a jobbikos vezetésű jászberényi képviselőtestületet
DK-s kezdeményezésre feloszlatta magát a jobbikos vezetésű jászberényi képviselőtestület – írja a Mandiner.hu. A hétfő délután 8 igen, 2 tartózkodás és 3 nem mellett megszavazott előterjesztést a DK-s Gedei József expolgármester kezdeményezte.Különös, hogy Kelet után Nyugaton is tudnak kihez csatlakozni – A DK az Európai Szocialisták pártcsaládjához csapódott
A Demokratikus Koalíció 9 éve tagja az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták progresszív frakciójának – írja a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt pénteki közleményében. Hozzáteszik: mára elérkezettnek látták az időt, hogy csatlakozzanak az európai baloldali pártokat tömörítő Európai Szocialisták Pártjához (PES). A PES kongresszusa örömmel vette a legnagyobb magyar ellenzéki párt csatlakozását, a DK felvételét pedig ma egyhangúlag támogatta.Élőláncot szervez Csepelen a DK
Miközben a baloldali politikusok az Európai Unióban mindent megtesznek, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy a kormány megkapja a béremeléshez és még sok fontos intézkedéshez szükséges, Magyarországnak járó forrásokat, addig idehaza krokodilkönnyeket hullajtva próbálják azt előadni, hogy "Orbán nem törődik a tanárokkal". A képmutatás egyik éllovasa ezúttal is a DK: Vadai Ágnes testvére az egyik főszervezője a párt péntekre tervezett csepeli "élőláncának".Ha a Fidesz javasolja, akkor még az energiatakarékosságból sem kér az újbudai baloldal (VIDEÓ)
A baloldali többség részéről heveny orbánozásba és indulatoskodásba fulladt a rendkívüli képviselőtestületi ülés Újbudán. Az ülést fideszes képviselők kezdeményezték, hogy beterjeszthessék az energiafogyasztás észszerűsítését, energetikai fejlesztéseket és szemléletformálást célzó javaslatukat. Az idő nagy részét országos politikai témák körüli vádaskodással vitte el, és a javaslatot természetesen nem fogadta el a baloldali többség. Előállt viszont a kerületet uraló DK egy saját javaslattal, amellyel az árnyékpárt helyi frakcióvezetője az Országgyűlésbe képzelte magát, mert olyan követeléseket fogalmazott meg benne a kormány felé. Ráadásul, miközben egész Európa fulladozik az inflációtól, azt követeli, hogy az önkormányzatok állami támogatása legyen inflációkövető. Meg azt is követeli, hogy a gazdagabb települések (például Újbuda) részéről a szegényebbek javára befizetendő szolidaritási hozzájárulást Újbudára költse el a kormány. És tudják, mi a DK legfőbb panasza? A videóból kiderül.Ajánljuk még

















