dk
Nagyot álmodott a DK-s Varju, aki szerint a kormány nem kezeli a válságot, Orbánnak pedig el kell számolnia
Egyre abszurdabb, amit a Demokratikus Koalíció (DK) művel: látványosan a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetet meglovagolva kíván politikai előnyre szert tenni. A legújabb slágertémájuk az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a levegőbe beszél, és nem történt érdemi válságkezelés. Varju László az ATV-ben, Vadai a Facebookon osztotta az észt. Varju a tévében elmondta: dolgoznak az ellenzék „gazdasági programján” és azt is, hogy nincs még meg a DK miniszterelnök-jelöltje.Budai Gyula: a Gyurcsány–Dobrev-féle Altus az EU-s pályázati forrásokból a DK holdudvarát pénzelte (PestiTV-videó)
Erős a gyanú, hogy Dobrev Klára cége egy konzorcium élén az általuk elnyert, közel másfél milliárdos uniós forrásokból lényegében kölcsönöknek álcázva feltőkésítette a Demokratikus Koalíciót és annak Czeglédy Csaba által vezetett holdudvarát – az ügyben Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő a héten tett feljelentést az Európai Csalás Elleni Hivatalánál. Budai Gyula a PestiTV Bögre Klubjának vendégeként arról beszélt, hogy Gyurcsány és Dobrev cége, az Altus Zrt. úgy működhetett, mint egy bank: adott kölcsön Czeglédynek, magánszemélyeknek, és 50 millió forintot a Demokratikus Koalíciónak, úgy, hogy a Magyar Nemzeti Banktól nem volt engedélye ilyen tevékenység folytatására. A képviselő szerint Czeglédy azért kaphatott DK-s önkormányzatoktól egy év alatt 150 millió forintos összértékben megbízásokat, mert a hallgatásáért így nyújtja be a számlát.Fenyő-ügy: ma áll bíróság elé Ihász Sándor volt főügyész, a DK igazságügyi szakértője
Szerdán kezdődik a hivatali visszaéléssel vádolt Ihász Sándor pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). A volt fővárosi fellebbviteli főügyész terhére azt rója a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy 2017. októberében barátjától, Gyárfás Tamástól egy Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, ezzel pedig szerintük hivatali visszaélést követett el. Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, ha az előkészítő ülésen Ihász beismeri a bűncselekmény elkövetését, a bíróság ítélje pénzbüntetésre. Az egykori főügyész ugyanakkor azt állítja, nem követett el bűncselekményt és abszurd, ami vele történik. Ihász legutóbb tavaly ősszel került a hírekbe, amikor Gyurcsányék közleményben tudatták, a volt főügyészt szemelte ki a Demokratikus Koalíció (DK) arra, hogy egy esetleges kormányváltás után levezényelje az „elszámoltatást”.Gyurcsány újabb üdvöskéje próbálta megérteni, hogy milyen egy Fidesz-szavazó. Spoiler: nem sikerült neki
Nincs új a nap alatt, amikor azt a baloldali mantrát olvashatjuk, miszerint egyre nagyobb a Fideszből kiábrándultak tábora, küszöbön a kormányváltás, képtelenség, hogy annyian támogatják a kormánypártokat, hogy azzal kétharmados többséget szerezzenek a parlamentben, nyilván csaltak, satöbbi. Ha pedig mégis akadnak kormánypárti szavazók, akkor ők biztos, hogy vidékiek, idősek, kiszolgáltatottak, alacsonyan képzettek, mélyszegénységben élők vagy egyszerűen csak patkányok. Hiába a megannyi témalehetőség, hiába a baloldalon az értelem, a tudomány és megannyi gondolat, mégsem tudnak elszakadni attól, hogy a Fidesz-szavazókat elemezzék, minősítsék, sajnálják, lefitymálják. Nem történt ez másképp most sem Gyurcsányék szennylapjában, a nyugatifeny.hu-n, ahol egy volt színművészetis véleményvezér, Barna Zsuzsa acsarkodását tette közszemlére, amiben – feltehetően értelmes gondolatok híján – visszatért a régi módszerhez és összeszedte, kikből áll össze szerinte a kormánypártok tábora.Baloldali érzékenység: László Imre sajnált kétszázezer forintot áldozni egy fiatalon elhunyt válogatott sportoló emléktáblájára, mert fideszes volt a kezdeményezés
Az Újbudát bő egy év alatt gyurcsányi mélységekbe amortizáló, Czeglédy Csabának többször is súlyos milliókat kipengető, Adolf Hitlert éltető DK-s László Imre és csapata ismét kitett magáért. Újabb „emberi” húzásuk ismét lelkük sötét bugyrát mutatja meg nekünk: nem voltak hajlandóak ugyanis kétszázezer forintot áldozni a fiatalon elhunyt válogatott labdarúgó, Pusztai László emléktáblájára, mondván: a kormány elvette a pénzüket, ezen kívül a beterjesztés az ellenzéktől, azaz a Fidesztől jött. Így politizál „ügyek mentén” együttműködve az ellenzéki összeborulás, de azért Újbuda baloldali vezetése sem egyhangúan hozta ezt a szégyenteljes döntést, ahogy írásunkból ez ki is derül. Ha már a pénznél tartunk, egyébre azért láthatóan jutott a kerületi büdzséből, az emléktábla összegét pedig végül a Ferencvárosban csaknem hét évet játszó Pusztai emlékére az Albert Alapítvány állja majd.Niedermüllerék bezárják az Erzsébetváros ékkövének számító szecessziós Eröművházat, aztán gyorsan bérbe is adják
Erzsébetváros baloldali vezetése a magyar kultúra napján úgy döntött, végleg bezárja a kerület közkedvelt, alig öt éve felújított művelődési házát. Az impozáns, Wesselényi utca 17. szám alatt található palota rendbehozatalára korábban több, mint kétszázmillió forintot költött el az akkori, többségében jobboldali többségű testület. Bajkai István, a kerület kormánypárti országgyűlési képviselőjének meggyőződése az ingatlan bérbeadásával kapcsolatban, hogy Niedermüller Péter és DK-s haverjai pontosan tudják, ki nézte ki magának az épületet.Kétmilliárd forinttal nagyobb költségvetéssel sem tudja működtetni a kerületet a szivárványkoalíció – Interjú Molnár Lászlóval, Újbuda volt alpolgármesterével
Csaknem másfél évvel az önkormányzati választások után már világosan látható, hogy az ellenzéknek egyáltalán nem célja az általuk vezetett kerületek hatékony működtetése és az emberek támogatása; sokkal inkább élvez prioritást a 2022-es választásokra való felkészülés, ennek jegyében pedig a kormányzatra való állandó mutogatás. Legfontosabb fegyverük a megtévesztés, az emberek átverése és a folyamatos kommunikáció arról, hogy az állam miként vérezteti ki az önkormányzatokat a források megvonásával. A PestiSrácok.hu Molnár László volt újbudai alpolgármestert kérdezte arról, mi az igazságtartalma a DK-s László Imre polgármester azon állításainak, amelyek szerint a kormány ellehetetleníti a helyhatóság működését. A volt alpolgármester lerántotta a leplet a Gyurcsány-párt által vezetett kerület hazugságairól, és hivatalos költségvetési számadatokkal támasztotta alá, hogy idén például nagyobb összegekből gazdálkodhat Újbuda, mint 2019-ben, amikor a Fidesz–KDNP vezetése alatt még a kisebb büdzsé mellett is prosperált a kerület.Magyar História X – Jakab Péter évet értékelt, majd bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek
Jakab Péter évet értékelt. Minősített, bírált, méltatta magát és feliratkozott a miniszterelnök-jelölti szereplőválogatásra. Először és vélhetően utoljára. A Jobbik változik, ahogy mindenki más. Megvan az American History X? Ez az a film, amiben Edward Norton egy rasszista indíttatású gyilkosság után szabadul a börtönből, majd megbánva bűneit igyekszik környezetét, leginkább szkinhed öccsét is jobb belátásra bírni. Norton szerepe őszinteséget sugároz, ám mi a helyzet Jakabbal? Tényleg miniszterelnök akar lenni? Elhiszi, hogy most már alkalmas egy ország vezetésére?Az SZDSZ nem szűnt meg, csak átalakult – Iványi Gábor most a II. kerületben tarhál Őrsi Gergely polgármester segítségével
Iványi Gábor lelkész, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke a II. kerületi polgármesterrel, Őrsi Gergellyel lejmol pénzért a szegények számára. Az online térbe áthelyezett, péntekig tartó, tíznapos jótékonysági aukción különböző tárgyakat lehet megvásárolni, a befolyt összeget pedig az egyesület a rászorulóknak osztja szét. Elvben.Ajánljuk még

















