dk
Havi milliós fizetésért szakérthet Kálmán Olga a DK-nak a Városházán
Miután Kálmán Olga bejelentette, hogy belép a Demokratikus Koalícióba, és Gy. Németh Erzsébet oldalán fog dolgozni, felmerült a kérdés, hogy pontosan mit és mennyiért – pedzegeti a témát az Origo.hu. Mint egy közérdekű adatigénylésből kiderült, a balliberális propagandista kulturális tanácsadás címszóval fejheti Budapestet.Á.T.L.Á.T.H.A.T.Ó.S.Á.G. – Újabb legendás közpénzbűvészt igazolt le Erzsébetvárosba Niedermüller
Újabb félelmetes hírű csodacsatárt igazolt le Erzsébetvárosba Niedermüller Péter: Halmai Gyula korábban olyan kunsztokra is képes volt, hogy a szoci időkben a miskolci városüzemeltetés egykori vezetőjeként több, mint harmincnyolcmillió forint béren kívüli jutalmat markolt fel egy év alatt, és nagyon durcás lett, amikor ezt a polgári városvezetés szóvá tette neki. A Niedermüller vezette önkormányzat így az átláthatóság etalonja lehet, hisz a gazdasági ügyek felett nem más őrködik vizsla tekintetével, mint a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba, akinek kegyeiért mostanában valósággal versengenek az októberben hatalomra került ellenzéki testületek, helyenként havi egy-kétmillióért. Ha figyelembe vesszük, hogy Czeglédy negyvenmillióval tartozik Gyurcsánynak, egészen biztosan nem fordulhat elő az a helyzet, hogy egy, már korábban jogerősen elmarasztalt adócsaló magántartozását valójában a zavaros DK-s ügyletekben vétlen adófizető állampolgárok csengetik ki Ferencnek.Informátor: Összeér a DK és Az ördög ügyvédje
Exkluzív hangfelvételekkel és egy eddig ismeretlen, a nyomozó hatóságnál tett tanúvallomással buktatta le az Informátor a Demokratikus Koalíciót, hogy bár Gyurcsányék eddig tagadták, de DK-s lejárató és kompromittáló akció lehetett a választások előtt kirobbant Borkai-ügy. Az oknyomozó műsor egy tanúvallomásra hivatkozva kiderítette, hogy jóval a Borkai-ügy kirobbanása előtt a Demokratikus Koalíciónál landoltak az adriai hajóúton készült borkais videók és felvételek, így Gyurcsány Ferencék állhatnak a korábbi győri polgármestert kompromittáló Az ördög ügyvédje blog mögött. Az Informátor kiderítette: a DK korábbi önkormányzati képviselőjelöltje, a videóért és képekért tízmillió forintot követelő Póczik József élettársának a fia, ifjabb F. Gábor volt az, aki lányokat közvetített az adriai hajóútra és aki megrendelhette a videók elkészítését, hogy aztán azzal zsarolják Borkai Zsoltot és körét, és megpróbáljanak pénzt szerezni. Az Informátor stábja Győrben az ügy egyik kulcsfiguráját, a Póczik Józsefet lebuktató és a nyomozók előtt tanúvallomást tevő Puska Pétert is szóra bírta, aki a Hír TV-nek elárulta: a felvételeket Póczik Józsefék juttatták el a Demokratikus Koalícióhoz.Fidesz: Gyurcsányék lelkén szárad a kórházak eladósodása
Gyurcsányék lelkén szárad a kórházak eladósodása – reagált a Fidesz Komáromi Zoltán nyilatkozatára, amelyben a DK politikusa arra szólította fel a kormányt, hogy fizesse ki a kórházak 64 milliárd forintos adósságát.Hitványozás után hazugozás – Ezúttal Vadai Ágnes sértegette az Informátor stábját
Érdemi válasz helyett elmenekült és hazugnak nevezte a DK-s Vadai Ágnes Szarvas Szilvesztert, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettesét és a Hír TV Informátor című műsorának szerkesztő-riporterét, miután kollégánk a Demokratikus Koalícióra nézve kellemetlen kérdést tett fel Vadai Ágnesnek. Szarvas Szilveszter arról kérdezte a gyurcsányista politikust, hogy a Demokratikus Koalíciónak milyen köze van a Borkai Zsoltot hamis vádakkal is lejárató Az ördög ügyvédje bloghoz, mikor szereztek tudomást a Borkai-videóról, és a párthoz közel álló emberek milyen szerepet kaptak a lejáratásban. Vadai Ágnes személyeskedésbe menekült: egy korábbi cikke miatt hazugnak nevezte Szarvas Szilvesztert, miközben semmilyen ezt alátámasztó bírósági ítéletet nem tudott mondani a replikára.Fidesz: A kórházakat Gyurcsányék adósították el
A kórházakat Gyurcsányék adósították el – így reagált a Fidesz szerdán az MTI-nek Komáromi Zoltán, a DK politikusának nyilatkozatára. A DK arra szólította fel a kormányt, hogy fizesse ki a kórházak hatvannégymilliárd forintos adósságát.Feminista filmet díjazott Gyurcsány Ferencné
Az Európai Parlament idén is átadta a Lux-díjat; ezúttal az elismerést egy észak-macedón film nyerte. A díjat Gyurcsány Ferencné adta át Sassoli elnökkel együtt egy kisebb ünnepség keretében. Az "Isten létezik és Petrunijának hívják" című alkotás a női egyenjogúság kérdését boncolgatja, amin még annak ellenére sem tudnak a haladók túllépni, hogy már megvalósult.Na, kicsoda is "Az ördög ügyvédje"? – Az már biztos, hogy ugyanaz, mint aki a szombathelyi politikát is megkavarta
A Borkai-ügyben zsarolás miatt indult eljárás és előállítások hírére újra hallatott magáról a választások után elnémult "Az ördög ügyvédje". Fizetett politikai hirdetésben akadt ki, amiért a zsarolók után folyik a hajsza és nem a blogján felvázolt összeesküvés-elmélet szálait bogozgatja a rendőrség. Ez volt a második alkalom, hogy a magát csak az ördög ügyvédjének nevező karaktergyilkos megfinanszírozta a posztját. Ám ezúttal hibázott: a fizetett hirdetés ugyanis leleplezi annak feladóját és kapcsolati körét. A Facebook transzparencia-oldaláról kiderül, hogy Az ördög ügyvédjének "finanszírozója" ugyanaz, mint a választási kampányban a szombathelyi Balázsy Pétert gyalázó, lejárató oldal finanszírozója. Ez pedig alapjaiban cáfolja meg "az ördög ügyvédjének" bemutatkozóját, miszerint ő egy megfélemlített, kiszállni akaró jogász a Borkai-csapatból. A megrendelőt sokkal inkább a valódi patás ördögök soraiban kell keresni. Csak véletlen egybeesés, hogy az őszödi böszme ügyvédjeként ismert, milliárdos adócsalással vádolt, alvilági köröknek "öt év nyugalmat" ígérgető, közben jobboldali szereplőket fenyegető Czeglédy Csaba ugyanilyen eszközökkel és tartalmakkal operál Szombathelyen?Informátor: „Jó, ha anyu gondoskodik rólad, főleg, ha polgármester”
Családi vállalkozásként működik a XV. kerület? Ezúttal erre a kérdésre is kereste a választ az Informátor oknyomozó stábja. Németh Angéla, a XV. kerület DK-s polgármestere kitűnő kapcsolatot ápol Dobrev Klárával; korábban még kampányoltak is együtt, és természetesen jó a viszony Gyurcsány Ferenccel is. Valószínűleg az erős háttérnek köszönhetően érezte úgy a polgármester, hogy mindent megtehet a kerületében. A második testületi ülésen betette a saját fiát a népjóléti bizottságba, ami a kormánypárti képviselők körében komoly felháborodást eredményezett.Ajánljuk még

















