dk
Cuki: Együtt az MSZP és a pápai Jobbik-elnök, akinek "minden tisztelete" Endre báé, aki szerint a holokauszt csak holokamu
Antiszemita, holokauszt-tagadó bejegyzések, kommentek is megjelenhettek a pápai Jobbik-elnök által működtetett és moderált Facebook-csoportban, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok néhány hete nagy csinnadrattával még közös nyilatkozatot is kiadtak arról, hogy csatlakoznak az úgynevezett választási emberi jogi minimumhoz és kiállnak a rasszizmusmentes kampány mellett. A vállalást a jelek szerint Pápán nem sokáig sikerült betartani, pedig a Veszprém megyei városban ezt duplán is indokolná, hogy az önkormányzat az egész évet holokauszt-emlékévnek nyilvánította. Az országos receptúra szerint itt is összeborult ellenzék egyik vezéralakja a Jobbik helyi elnöke, Süle Zsolt, aki az általa üzemeltetett csoportban nemcsak probléma nélkül megtűrte a durván antiszemita, gyűlöletkeltő kijelentéseket, hanem még parolázott is a kommentelővel, "Endre bával", reményét kifejezve, hogy mielőbb személyesen is összefutnak és beszélgethetnek.Gyurcsányné büszke magára, hogy a Fidesz ellen uszít Brüsszelben
Dobrev Klára sem rejtette véka alá, milyen boldoggá teszi, hogy három fideszes politikus kinevezését is elnapolták az Európai Parlament szakbizottságaiban. Gyurcsányné szerint az, hogy elnapolták a döntést, azt jelenti, hogy az Európai Néppárt és a Fidesz is menekülőre fogta. Azt is jelezte, hogy a történteket sikerként könyvelik el, ezért folytatják a harcot.Nacsa Lőrinc szerint a baloldal mindenre hajlandó a hatalomért
Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata parlamenti képviselő szerint a baloldal a pénzért és a hatalomért mindenre hajlandó.Fura víziók gyötrik a DK-t: katasztrófa közeleg, magyar városok tűnnek el, na és az egészségügy...
Fura víziókkal bombázzák ma az MTI-t a Demokratikus Koalíció tagjai: délelőtt magyar városok eltűnéséről adtak ki közleményt, most pedig arról, hogy szerintük ha egy orvos szabadságra megy, akkor bezár egy kórházi osztály. Mindez pedig azért van, mert a működésképtelenség határára sodorta az országot az Orbán-kormány.Gyurcsány embere mögött sorakozott fel a horrorkoalíció Rákosmentén (PS-videó!)
Kitérő választ adott minden kérdésünkre Gy.Németh Erzsébet, az ellenzéki összefogás XVII. kerületi polgármester-jelöltje szerdai sajtótájékoztatóján. Megtudhattuk ellenben, hogy ha ők nyernek, akkor nagyon zöld és nagyon egészséges lesz minden és mindenki, ráadásul még Orbán "helytartójának a helytartója" is megbukik, akkor pedig aztán biztosan vége lesz a Fidesznek. A DK színeiben induló politikus annyira saját hatása alá került gyújtó hangú beszédében, hogy elmondta: Orbán Viktor csak elvett a kerülettől, de majd ha ő lesz a polgármester, akkor majd egyből mindenre jut pénz. Gyurcsány politikustársától megtudhattuk azt is, hogy nem számít, mennyire vállalhatatlan jelöltje van a Jobbiknak vidéken, Budapesten minden kerületben együttműködnek a "radikális" párttal.Kapaszkodjanak meg: a DK szerint Ursula von der Leyen az ő programjukat mondta el
A Demokratikus Koalíció elnökségi döntésének értelmében a párt EP-képviselői a keddi szavazáson támogatják, hogy Ursula von der Leyent válasszák meg az Európai Bizottság (EB) elnökének. A DK frakciószóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy pártjuk ez ügyben indított online szavazásán több, mint 50 ezer ember vett részt, és a többség azt kérte, hogy szavazzák meg a jelöltet.Kenőpénzzel, zsarolással „koordináltak” Gyurcsányék a tavalyi országgyűlési választások előtt
Nesze, itt egy „költségtérítés okosba”, csak lépj vissza szép csendben, mi az, hogy nem kell, akkor fideszbérenc leszel, mindenki annak fog tartani, erről gondoskodunk – csak egy megtörtént példa arra, hogy miképp koordinál zsarolnak Gyurcsány Ferencék az olyan körzetekben, ahol más ellenzéki indulók is megmérettetnék magukat, mondván, jóban vannak a helyiekkel, azok lokálpatriótaként elismerik a munkájukat, így talán hitelesebben képviselhetik őket, mint az odaejtőernyőztetett káderek. Ezt a tempót követte a tavalyi országgyűlési választások előtt a DK is, amikor megpróbálták megvenni, és amikor ez nem ment, akkor megfenyegetni Újpesten a volt MSZP-s Horváth Imrét. Horváth végül nem jutott be az Országgyűlésbe, az őt megzsaroló Varju László viszont igen. A PestiSrácok.hu birtokában lévő hangfelvétel sokadszorra is bebizonyítja, hogy az őszödi beszéd nem igazságbeszéd volt: Gyurcsányék sleppje ugyanolyan erőszakos, mint vezérük mondvacsinált kifakadása előtt, bevált maffiamódszereiket pedig egyszerűen csak magukkal vitték a DK-hoz.Karácsony Gergely olyan áldozatnak látja magát, akiről mindenki hazudik (PS-videó)
Minden rosszról a Fidesz tehet, és a kormánypárt már a bukásra készül, mert a budapestiek nem kérnek a Fideszből – körülbelül így foglalható össze a mondanivalója annak az embernek, aki a főváros egyetlen, bírósági fizetésképtelenségi eljárás alatt álló kerületét igazgatja. Karácsony Gergely szokása szerint másokat – jelen esetben a PestiSrácokat – vádolta hazugsággal, míg az általa támogatott Németh Angéla, a XV. kerület DK-s polgármesterjelöltje a fideszes örökségtől szeretne megszabadulni abban a kerületben, ahol négy évet kivéve csak baloldali polgármester volt 1990 óta.Ajánljuk még

















