drogkartellek
Az Egyesült Államok továbbra is együttműködne Mexikóval a drogkartellek ellen
Az Egyesült Államok továbbra is együtt kíván működni a mexikói kormánnyal a drogkartellek megállításában – jelentette ki az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn, a mexikói elnök szavaira reagálva.Egy kolumbiai kartell milliárdokat moshatott tisztára Magyarországon
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nemzetközi drogkartell megbízásából Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, valamint 19 társával szemben, akik Kolumbiából származó, majd Nyugat-Európában értékesített kábítószerek után befolyt, összesen 46 milliárd forintnak megfelelő összeg tisztára mosásában vettek részt.GEOrgPOLITIKA – Háború a drogok ellen
Két, a világ különböző pontjain található állam elnöke indított háborút a helyi drogkartellek ellen, amelyek pokollá változtatták az emberek életét és elárasztottak minket kokainnal, heroinnal és egyéb tudatmódosító szerekkel. A "jogvédők" persze egyből akcióba léptek a bandák oldalán, mondván, így is túlzsúfoltak a börtönök, nem kell holmi kartelleket is felszámolni.Ne szólíts uramnak, asszony vagyok! – The Right Brothers
Méltatlanul keveset beszélünk El Salvadorról, pontosabban az ország pimaszul fiatal elnökéről, aki rendszeresen előrukkol valamivel, ami miatt nekünk nagyon szimpatikus. A legújabb akciója az volt, hogy gyorsan felépített egy óriási börtönt, majd elfogatott 30 ezer MS–13 drogkartelltagot, és megígérte, hogy a maradékot is hamarosan rács mögé küldi. Szóval nemcsak felszámolta az országban a bűnözést, de rendbe tett sok egyéb dolgot is – nem véletlen, hogy 90% fölött van a támogatottsága. De van ezen kívül más érdekesség is a világban, például a "Nem uram, asszonyom" mozgalom, amikor tesztoszterontól túlhevült férfiak esnek neki bolti eladóknak, akik a rossz személyes névmással szólítják meg őket.Drogcsempészet és pénzmosás gyanújával őrizetbe vették a Brit Virgin-szigetek kormányfőjét
Az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (DEA) közleménye szerint kábítószer-csempészet és pénzmosás gyanújával őrizetbe vették csütörtökön Miamiban a Brit Virgin-szigetek kormányfőjét és kikötői hatóságának vezetőjét.Elkapták az egyik legnagyobb ázsiai drogkartell fejét
A holland rendőrség őrizetbe vette az egyik legnagyobb ázsiai drogkartell vezetőjét, a kínai születésű, kanadai állampolgársággal rendelkező Tse Chi Lopot. Az ötvenhét éves Tse Chi Lopot a világ egyik legkeresettebb bűnözőjeként tartották számon, és az ausztrál rendőrség kérésére tartóztatták le.Ajánljuk még