ebesz
Megsemmisítő értékelést kapott az EBESZ-jelentés a nemzetközi megfigyelőktől
Március 24-én négynemzeti – lengyel, bolgár, horvát, spanyol – kutatókat, társadalmi szervezetek képviselőit, jogászokat és újságírókat tömörítő választási megfigyelői csapat érkezett Magyarországra a lengyel Ordo Iuris konzervatív szervezet, valamint a varsói Collegium Intermarium Egyetem szervezésében. Április 3-ig találkoznak a választási adminisztráció, a média, a civil társadalom, továbbá a pártok képviselőivel. Beszélnek többek között az RTL Klub, az M1, a TV2, a 444.hu és az Átlátszó munkatársaival, hogy hiteles képet kapjanak a magyarországi helyzetről. Később természetesen a voksolást is nyomon követik – írja a magyarnemzet.hu.Nézőpont: Szabad és tisztességes választás várható
Arról már portálunk is beszámolt, hogy az EBESZ delegációjának tagjai olyan triviális dolgokban is hibáztak, mint például a köztársasági elnök személye. A Nézőpont Intézet most húsz pontban összegezte a megfigyelők a magyarországi választásokkal kapcsolatos jelentésére vonatkozó kritikáit és észrevételeit.Baloldali kamuhírekből ollózták össze jelentésüket Soros választási megfigyelői
Az EBESZ választási megfigyelői missziójának időközi jelentése részben baloldali, részben homályban hagyott forrásokra alapozva megalapozatlan állításokat fogalmaz meg a magyar választási rendszerrel kapcsolatban. Számos ténybeli tévedés is található a hétfőn este közzétett dokumentumban, melyek közül talán a legkirívóbb az, hogy Áder Jánost „volt köztársasági elnöknek” nevezik, miközben mandátuma csak május 10-én jár le. A szervezet lényegében a magyarországi ellenzék által széles körben terjesztett félinformációkat és csúsztatásokat ismétli meg erősen bürokratikus nyelvezettel – így értékelte közösségi oldalán hétfőn este az Alapjogokért Központ az április 3-i országgyűlési választásról szóló EBESZ-jelentést.Varga Judit: A jogszabályoknak megfelelően zajlanak majd a választások
Magyarország továbbra is egy demokratikusan működő jogállam – hangsúlyozta az EBESZ választási megfigyelő misszió tagjainak Varga Judit igazságügyi miniszter, amiről később közösségi oldalán is beszámolt. Az igazságügyi miniszter kiemelte: mint az elmúlt években, most is az európai standardoknak és a magyar jogszabályoknak megfelelően zajlanak majd le a választások. Hozzátette: „További jó munkát kívánok a misszió tagjainak!”Szijjártó Péter: magyarok vagyunk és nem hülyék
Szijjártó Péter a Megafon Központ rendezvényén beszélt a soron következő országgyűlési választás során várható külső beavatkozásokról. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a külföldi nyomásgyakorlás szánalmas formája volt az Európai Bíróság ítélethirdetésének közvetítése, de kitért arra is, hogy ő maga írta alá az EBESZ-megfigyelők meghívását, mert addig nincs probléma, amíg csak megfigyelőkként vannak jelen, ugyanakkor óva intette a nagykövetségi alkalmazottakat a magyar belügyekbe való beavatkozástól.Kovács Zoltán: a magyar az egyik legátláthatóbb és a legkevésbé befolyásolható választási rendszer
Kovács Zoltán a Demokratának adott interjújában jelentette ki, hogy a magyar választási rendszer az egyik legátláthatóbb és a legkevésbé befolyásolható Európában, amit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legutóbbi jelentése is megállapított.Varga Judit: sok szeretettel várjuk Magyarországra az EBESZ megfigyelőit
Sok szeretettel várjuk Magyarországra az EBESZ megfigyelőit! – írta Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. Varga Judit bejegyzésében emlékeztet: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezeten belül működő Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala teljes körű választási megfigyelési misszió kiküldését javasolta a 2022-es magyarországi választásra.Varga Judit: az európai baloldal beavatkozna a választásokba
Zöldpárti és balliberális európai parlamenti (EP-) képviselők egy csoportja levélben fordult az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalához; a magyar választásokba való beavatkozást sürgetik – írta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Századvég: a nemzetközi baloldal támadja a magyar választási eljárást
A nemzetközi baloldali hálózat politikai alapon támadja a magyar választási eljárást, holott a magyar szabályozás célja, hogy a választások törvényesek, tiszták és pártatlanok legyenek – írta a Századvég a honlapján szerdán közzétett elemzésében. Hangsúlyozták: a választási eljárásról szóló törvény alapelvei közé tartozik többi között a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jelöltek és a jelölőszervezetek esélyegyenlősége, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás és a választási eljárás nyilvánossága.Ajánljuk még

















