ecdc
Az uniós hatóságok szerint ritkábban, de előfordulhat fertőzés az oltottak körében is
A teljes beoltottság kulcsfontosságú a koronavírus és változatai, köztük a delta variáns elleni védelemhez, az Európai Unió által jóváhagyott valamennyi vakcina magas szintű védelmet nyújt a SARS-CoV-2 által okozott betegségek ellen és a halálesetek megelőzésére. A már beoltottak esetleges megfertőződése nem jelenti azt, hogy a vakcinák nem működnek, hiszen egyetlen oltóanyag sem száz százalékos hatékonyságú – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerdán, közös közleményében.Svédországban a legnagyobb a fertőzöttségi arány Európában
Svédország került az európai országokat a koronavírus-fertőzöttségi arány alapján nyilvántartó lista élére – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által csütörtökön közölt adatokból.Az átoltottsági ranglistán megelőztük Máltát is, ezzel elsők vagyunk az EU-ban
Magyarország az első helyre került az Európai Unióban a koronavírus elleni átoltottságban, megelőzve Máltát – derült ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, vasárnapi összesítéséből.Európai járványközpont: fokozott aggodalomra ad okot a helyzet hét EU-tagállamban
Fokozott aggodalmat vált ki a koronavírus-járvány alakulása és a megnőtt halálozási ráta hét európai uniós tagállamban, Magyarországon, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Máltán, Spanyolországban és Romániában – írta csütörtökön Stockholmban kiadott jelentésében az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).Ajánljuk még