Félmillió forintra büntették a Ferihegyen játékvezetőre támadó olasz szurkolótPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 5. Gyorsított eljárásban már el is ítélték az AS Roma egyik szurkolóját, aki a szerdai vesztes kupadöntő után a ferihegyi reptér várójában megtámadta a meccs játékvezetőjét, Anthony Taylort. Az AS Roma május 31-én a Sevilla ellen játszotta az Európa-liga döntőjét a budapesti Puskás Arénában. A meccset végül tizenegyespárbajban a Sevilla nyerte meg, az olasz szurkolók ezt nehezen emésztették meg, különös tekintettel arra, hogy megélésük szerint a bíró többször is a kárukra tévedett – írja a 444 az ügyészség közleménye alapján.
48 perc – Az EP eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszenszPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 2. Az Európai Parlament eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz – hangzott el a az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtök esti adásában. A műsor e heti adásában Réz András filmesztéta, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadója, valamint Kötter Tamás író, ügyvéd voltak Lánczi Tamás vendégei.
A történelem első magyarországi kupadöntője andalúz győzelmet hozott – Labdarúgó Európa Liga-döntő: Sevilla–AS Roma 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel: 4–1KAKovács Attila Exkluzív 2023 június 1. Az Európa Liga csúcstartó-győztese, a Sevilla ismét megnyerte a második számú európai kupasorozatot, miután a Puskás Arénában lejátszott döntőben, igazi kupacsatát követően büntetőkkel legyőzte az AS Roma csapatát.
Összeverekedtek a külföldről érkező szurkolókPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 31. A labdarúgó Európa-liga döntője miatt Budapestre érkező külföldi szurkolók verekedtek össze Zuglóban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján szerda kora délután. Mint írták, a verekedés az Egressy úton történt, és a mérkőzés miatt elrendelt fokozott ellenőrzés miatt perceken belül a helyszínre érkező rendőrök eddig hét embert állítottak elő. A verekedés során hárman sérültek meg, közülük a mentők további ellátásra egy olasz és egy spanyol állampolgárt vittek kórházba - közölték A BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságán csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás az előállított lengyel állampolgárokkal szemben - olvasható a police.hu-n.
Orbán Viktor fogadta az UEFA vezetőitPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 31. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szerdán munkaebéd keretében látta vendégül az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetőit, köztük Aleksander Ceferin elnököt a Karmelita Kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
BKK: korlátozásokra kell készülni a Puskás Aréna környékénPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 31. Az Európa-liga döntőjét a Puskás Arénában rendezik meg szerda este, ezért a környéken már 17 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Így ünnepli hatvanadik születésnapját Orbán ViktorPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 30. Orbán Viktor miniszterelnök május 31-én tölti be hatvanadik életévét, amelyet csak egy átlagos munkanapnak tart. Május 31-én ünnepli születésnapját Orbán Viktor miniszterelnök, akinek több hivatalos találkozója is lesz a Karmelita kolostorban, este pedig kimegy a Puskás Arénába, az AS Roma–Sevilla Európa-liga-döntőre, és a helyszínen tárgyal az Európai Labdarúgó-szövetség prominenseivel. Csütörtök reggel pedig már hivatalos külföldi útra indul – számolt be az Index.
A Puskás Arénában rendezik az Európa Liga döntőjét 2023-banPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 18. Fürjes Balázs a Facebook-oldalán közölte, hogy az UEFA hivatalosan is bejelentette: a Puskás Aréna ad otthont az Európa Liga-döntőnek 2023-ban. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt írja, nemzeti stadionunk, a Puskás színjelesre vizsgázott az Eb-n. Parádés meccseket rendeztünk telt házzal, biztonságosan és kifogástalan színvonalon. Szurkolói zónánk szintén telt házzal dübörgött.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.