el salvador
GEOrgPOLITIKA – Salvadori horrorbörtönbe kerülhetnek amerikai bűnözők
El Salvador kemény harcot folytat a bandabűnözés ellen. A hírhedt “Cecot” börtön, amely akár 40 000 elítéltet is befogadhat, a legveszélyesebb bűnözők gyűjtőhelyévé vált. A salvadori kormány tervei szerint azonban hamarosan amerikai elítéltek is ide kerülhetnek, térítés ellenében. Eközben Európában is vita zajlik a bűnelkövetők kiutasításáról. A Zöldpárt leszavazta Markus Söder bajor miniszterelnök javaslatát, amely szerint az afgán bűnelkövetőket és terrorgyanús személyeket vissza kellene toloncolni Afganisztánba.GEOrgPOLITIKA – Háború a drogok ellen
Két, a világ különböző pontjain található állam elnöke indított háborút a helyi drogkartellek ellen, amelyek pokollá változtatták az emberek életét és elárasztottak minket kokainnal, heroinnal és egyéb tudatmódosító szerekkel. A "jogvédők" persze egyből akcióba léptek a bandák oldalán, mondván, így is túlzsúfoltak a börtönök, nem kell holmi kartelleket is felszámolni.Ne szólíts uramnak, asszony vagyok! – The Right Brothers
Méltatlanul keveset beszélünk El Salvadorról, pontosabban az ország pimaszul fiatal elnökéről, aki rendszeresen előrukkol valamivel, ami miatt nekünk nagyon szimpatikus. A legújabb akciója az volt, hogy gyorsan felépített egy óriási börtönt, majd elfogatott 30 ezer MS–13 drogkartelltagot, és megígérte, hogy a maradékot is hamarosan rács mögé küldi. Szóval nemcsak felszámolta az országban a bűnözést, de rendbe tett sok egyéb dolgot is – nem véletlen, hogy 90% fölött van a támogatottsága. De van ezen kívül más érdekesség is a világban, például a "Nem uram, asszonyom" mozgalom, amikor tesztoszterontól túlhevült férfiak esnek neki bolti eladóknak, akik a rossz személyes névmással szólítják meg őket.Salvadorban bűnbandák több száz őrizetbe vett tagját "parádéztatták" kamerák előtt
A hat és fél millió lakosú Salvador a világ egyik legveszélyesebb országa: tavaly közel két és él ezer embert gyilkoltak meg az államban a bűnbandák, amelyeknek mintegy hetvenezer tagjuk van, közülük tizenhétezer börtönben. A héten a bandák több mint hatszáz tagját tartóztatták le összehangolt razziák keretében Salvadorban, Guatemalában és Hondurasban egy az Egyesült Államok támogatta rendőrségi művelet keretében, majd látványosan felvonultatták őket a sajtó képviselői előtt szombaton, Nayib Bukele salvadori elnök bűnözés elleni politikájának látványos bemutatójaként.Bandatagok egy el salvadori börtönben (KÉPRIPORT)
A viharos történelmű egykori spanyol gyarmaton, El Salvadorban a politikai helyzet talán most stabilabb, mint a XX. század nagy részében, de a szegénység, a nyomor változatlan, és az országban továbbra is nagyon jelentős szerepet játszik a szervezett bűnözés. A koronavírus-járvány okozta helyzetet kihasználva a Barrio 18 bűnszervezet szabadon lévő tagjai több embert is megöltek. El Salvador elnöke ezért elrendelte, hogy a bűnszervezet vezetői magánzárkába kerüljenek az izalco-i börtönben.Ajánljuk még













