elektromos busz
Új elektromos autóbuszokat helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden
Nyolc új elektromos autóbuszt helyezett forgalomba a Volánbusz Zrt. Szegeden, a járművek egy töltéssel akár 300 kilométert is képesek megtenni – közölte a közlekedési társaság csütörtökön az MTI-vel.A kormány negyven környezetbarát buszt helyez forgalomba
A Buda környéki régió lakosságszámának növekedése kihívás a közlekedés számára is; a kormány egyebek mellett 40 kényelmes és környezetbarát busz forgalomba helyezésével segít megoldást találni a problémákra – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Pest megye 2-es választókerületének parlamenti képviselőjelöltje sajtótájékoztatón, Budapesten, szombaton.Palkovics: 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert
A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbre is kiterjesztik a programot – közölte az innovációs és technológiai miniszter szerdán, Hajdúszoboszlón.Magyarországon legyártották az első tisztán elektromos meghajtású autóbuszt a Volánbusz számára
Ünnepélyes keretek között vehette át az első, saját tulajdonú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszát a Volánbusz. A BYD K9UB típusú, zöld technológiával hajtott autóbusz a Komárom és Komárno közötti helyi közlekedésben teljesít szolgálatot, megkönnyítve az utasok számára a közszolgáltatások, munkahelyek és a turisztikai desztinációk biztonságos elérését Magyarország és Szlovákia között.ITM: elektromosautóbusztöltőberendezés-gyártók és forgalmazók jelentkezését várják
Az autóbusztöltőberendezés-gyártóknak és forgalmazóknak hétfőtől megnyílt a lehetőségük arra, hogy minősített partneri címet szerezhessenek, ezzel pedig részt vegyenek a Zöld busz program demonstrációs mintaprojektben – közölte Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn.Elektromos, önjáró autóbuszalvázat fejleszt az Ikarus és az Óbudai Egyetem
Elektromos meghajtású, önjáró, intelligens szervizképességű autóbusz-alvázcsalád fejlesztését kezdte meg az Ikarus Járműtechnika Kft. és az Óbudai Egyetem konzorciuma. Az Ikarus közleménye szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) 841 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyertek az 1,582 milliárd forint költségű projekthez.Államilag támogatott zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc városban
Zöldbuszos mintaprojekt indul nyolc magyar városban, az elektromos buszok beszerzéséhez, forgalomba állításához városonként 800 millió forint támogatást biztosít az állam - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.Környezetkímélő buszok beszerzésére vesz fel hitelt a Volán az Európai Beruházási Banktól
Az Európai Beruházási Bank 47 millió euró összegű (mintegy 15,5 milliárd forint) hitelmegállapodást írt alá a Volán Buszpark Kft.-vel a regionális és városi járatokhoz szükséges biztonságosabb, kényelmesebb és környezetbarátabb buszok beszerzésére – közölte az Európai Bizottság pénteken.Háromezer környezetbarát busz beszerzéséről döntött a kormány
Egészségügyi fejlesztésekről, béremelésről, valamint háromezer elektromos busz beszerzéséről is döntött a kormány. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: az uniós ügyeket is áttekintették, részben az EU-csúcs, részben pedig az aktuális uniós döntések miatt. Hangsúlyozta: első a biztonság kérdése, az uniós döntés értelmében pedig a Frontex jogkörének kibővítésére vonatkozó javaslat végül kikerült abból. Gulyás Gergely emlékeztetett arra is, hogy az unió a külső határvédelmet hazánk esetében nem támogatta, Magyarország ennek költségét ezt egyedül állta. Kiemelte: minden pénzt, amit bevándorlókra költenének, határvédelemre kell költeni.Ajánljuk még