Pesti Srácok

értelmiségi találkozó

Akár az ötvenes években: Jakab Péter értelmiségi találkozót hívott össze, de kisnyilas keretlegényként hőbörgött és fenyegetett (Karanténvlog)

Magyar ugar 2021 november 20.
Rendhagyó csapattal állt fel a Karanténvlog ezen a pénteken, hiszen Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett Bokor Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója volt a negyedik vendég. A srácok el voltak kényeztetve, hiszen igazi gyöngyszemek kerültek terítékre ezen az estén. A legszínesebb pillanatot talán Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szolgáltatta, aki zenei díjat alapított és gegbe illő önégetést csapott egy spontánnak beállított telefonbeszélgetés során, ahol az 5 százalék alatt álló párt vezetője úgy próbált fiatalokat megszólítani, hogy a karácsonyi ünnepélyeken előadott gitározásáról elmélkedett. Nála talán csak Jakab Péter villant nagyobbat, aki az értelmiséget hívta össze, mindezt egy igazi szélsőjobboldali keretlegény sármos attitűdjével. A Karanténvlog lecsapott Márki-Zay Péterre is, aki még mindig nem állt le a rezsinövelés ostoba szajkózásával, valamint az összeomlóban lévő német klímastratégia majmolásával, miközben a DK hergelési szintjére süllyedt. De ha már Gyurcsány pártja szóba került, természetesen a DK is szerepet kapott a műsorban, hiszen Arató Gergely, Feri egyik régi csatlósa a Fidesz által elkövetett választási csalás lehetőségéről beszélt, valamint aljas módon kijelentette, hogy amennyiben a Fidesz–KDNP nyeri az országgyűlési választásokat, azt csak csalás útján tudja elérni. Nézzétek most is a Karanténvlogot!

A DK káoszra készül és kiadta az uszító üzenetet: ha a Fidesz nyer jövőre, az csak csalás lehet! (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 november 19.
Ha azt mondom, hogy legeurópaibb párt, akkor mindenki rávágja, hogy Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc, ez már csak magától értetődik. Persze azt is mindenki tudja, hogy a szemkilövető és vörös pribékjei a legaljasabb hazugságtól sem riadnak vissza, ha attól akár csak egy százaléknyi népszerűséget vehetnek. Nem számít semmilyen erkölcsi határ, nincs nemzeti minimum, mert vélhetően nekik nemzetük sem igen van. Gyurcsány egyik hű ölebe, Arató elvtárs pedig most is nagy örömmel böfögte vissza a mester félig emésztett hergelését, amikor arról beszélt, hogy ha a Fidesz nyeri a 2022-es áprilisi országgyűlési választásokat, azt csak csalással érheti el, sehogy máshogy. Ahogy eddig is tette. Ezt természetesen a Karantén sem hagyhatta szó nélkül, a magyart magyar ellen fordító DK-s csapatot pedig nyakon öntöttük egy kis Márki-Zay-féle rezsinövelési szándékkal és már készen is van az újabb gyomorfogató menzaebéd. A baloldal új bajnoka Zajos Peti, ez kétségtelen, olyan hős ő, akit még a sajátjai sem szeretnek, össze-vissza lődöz mindenkire, nagy öngólokat rúg, és ha teheti, kitart az elmebajos ötletei mellett. Most is ezt tette, a rezsinövelést némi DK-s szagú demagóg oligarcházással nyakon öntve, de a mai Karanténnak mégsem ő a sztárja, hanem Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, aki zenei díjat alapított. Emberi szemnek és fülnek egyaránt elrettentő videórészlet tanúskodik arról, hogy igazat mondunk, Tóth Berci pedig lelazult, és még azt is megtudhattuk róla a rendkívül „spontán” anyagot megnézve, hogy karácsonyi ünnepélyeken is fellépett anno gitártudásával. Ott talán kevesebb embernek okozott rémálmokat, mint a szocik elnökeként, de az út még mindig nyitva áll előtte. Végül Jakab Péter következik, aki értelmiségi találkozót hívott össze, mindezt szélsőjobboldali keretlegény hangulatban, fröcsögve és átkozódva, mintha csak az ötvenes évek „értelmiségi” csapata éledt volna újjá. Nézzétek a Karantént, kivételesen sok meghökkentő részlettel készültünk!
Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.