felbujtás
Fenyő-gyilkosság – Megkezdődött Gyárfás Tamás büntetőpere (Frissítve!)
A keddi előkészítő ülés előtt több, mint negyedórával megérkezett a Fővárosi Törvényszékre Gyárfás Tamás, aki a Fővárosi Főügyészség vádirata szerint egykori üzleti riválisa, a több, mint huszonegy éve meggyilkolt Fenyő János megölésére adott megbízást. A vádhatóság szerint Fenyőt Portik Tamás megbízásából Jozef Roháč lőtte agyon, Portik pedig Gyárfás utasítására rendelte el a merényletet. Érdekesség, hogy a vezető ügyész az a Csicsák Zoltán, aki Portik néhány korábbi ügyében is képviselte a vádat. A bíró Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék korábbi szóvivője. Gyárfás Tamás a korábbiakhoz hasonlóan abszurdnak nevezte a vádirat állításait, és kijelentette: semmi köze sincs Fenyő halálához. A vádlott jelezte, hogy a későbbiekben szeretne minden kérdésre válaszolni, és hozzátette: elég elszánt ahhoz, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát. Mivel a Fenyő-ügyben nemcsak Gyárfás, hanem Portik Tamás is érintett felbujtóként, utóbbi esetében perújítást rendeltek el az illetékesek, amelyet ugyancsak Póta Péter fog tárgyalni. Miután a keddi előkészítő ülésen nem született döntés, az ügyet a büntetőeljárás szabályai szerint februárban a bizonyítással folytatja a Fővárosi Törvényszék. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.