fidesz
Hubay György: Miskolc nem kér Gyurcsány bevándorláspárti politikájából
Hiába fulladt ki a szinte el sem induló "ellenállás", Gyurcsány Ferenc nem nyugszik, hiszen Budapest, Szeged és Győr után ma Miskolcon zavarta meg az emberek lelkét maroknyi táborával. Az emberek már többször nemet mondtak a bukott politikusra és a bevándorlást támogató irányvonalára, Gyurcsányt azonban ez cseppet sem érdekli. Hubay György, a Fidesz országgyűlési képviselője tartott sajtótájékoztatót pénteken Miskolcon, ahol elmondta, az emberek nem kérnek Gyurcsány és a DK politikájából és ennek már többször hangot is adtak. Az országgyűlési választásokon megalázó vereséget szenvedett a baloldal Miskolcon is, de az időközi választásokon sem tudtak babérokat aratni. A PestiSrácok.hu stábja is a helyszínen volt, és a sajtótájékoztatót követően Hubay Györgyöt kérdeztük a bukott miniszterelnök motivációjáról, valamint a miskolciak véleményéről, de szóba került Gyurcsány parlamenti viselkedése is. Részletek a videóban! “Az MSZP tökéletes állapotban van, fogunk mi még kormányozni” – mondta Molnár Zsolt a Polbeatben (videó)
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke volt Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a keddi PS-Polbeatben az R56 Sörözőben. Az esemény rendkívülinek is nevezhető, hiszen szokatlan, hogy MSZP-s vendége van a műsornak: mi folyamatosan hívjuk politikusaikat, de ritkán állnak kötélnek. A szocialisták budapesti elnöke a műsorban kifejtette, az MSZP tökéletes állapotban van, és optimista a jövővel kapcsolatban, hiszen szerinte a szocialisták fogják még kormányozni az országot. Hozzátette, ez csak akkor lesz így, ha a “kétharmad nem dönt úgy, hogy a következő választás érdeklődés hiányában elmarad”.