fidesz
Itt a Fidesz, hol a Fidesz: Azt hazudja a haladó sajtó, hogy a néppárt már meg sem hívta Orbánékat Münchenbe
Felült a haladó ellenzéki sajtó a 444.hu Orbán Viktoron és a Fideszen kajánkodó hullámvasútjára, majd azzal a lendülettel óriásit hazudva azzal kürtölte tele a világhálót, hogy az Európai Néppárt már meg sem hívta a Fideszt a június 6. és 8. között Münchenben rendezett migrációról szóló konferenciájára és tanácskozására. A haladó sajtó ezzel is azt kívánta bizonyítani, hogy az Európai Néppárt már közösséget sem vállal Orbán Viktorral és politikustársaival. Ezzel szemben a tény az, hogy a müncheni tanácskozáson a fideszes EP-frakció fele részt vesz, Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese például tegnap kérdést is feltett a konferencián előadó és felszólaló Angela Merkel német kancellárnak. Szájer Józsefen kívül Gál Kinga, Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Schöpflin György, Deli Andor és Hölvényi György fideszes EP-képviselők is részt vesznek a néppárt müncheni tanácskozásán. Schöpflin György ráadásul fel is szólalt a konferencián. Kutatás: A romokban heverő baloldal nem csak hitelességi, de identitás problémával is küzd
Egy haladó kutatás szerint a baloldali értékek népszerűek idehaza, így nem azokkal van a probléma, hanem az elvileg ezeket képviselő pártok hitelességével – olvasható a 24.hu-n, amelynek szerzői a Policy Solutions kutatási igazgatójával, Bíró-Nagy Andrással, valamint az elemző cég és a Friedrich Ebert Stiftung Alapítvány gondozásában megjelenő, a Szociáldemokrata értékek Magyarországon című kiadványról beszélgettek. Nem lehet tudni, miként jön a képbe a pénz, de a tanulmány arra is rámutat, hogy a baloldal a hitelességen túl jelentős erőforráshiánnyal küszködik. Brühühühü....