fidesz
Fidesz: amíg Gyurcsány emberei hazudoznak, addig országszerte zajlik az idősek oltása
A baloldalnak az az érdeke, hogy elhúzódjon a járvány és zavart keltsenek az oltásban – reagált a Fidesz csütörtökön a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak nyilatkozatára. Csütörtöki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet (DK) budapesti főpolgármester-helyettes azt mondta: a kormány felkészülés, oltási terv nélkül vágott neki a második koronavírusos évnek. Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi szakpolitikusa pedig azt mondta, hogy szerinte a háziorvosok sem kapnak megfelelő tájékoztatást. Gyurcsányékhoz csatlakozott a rémhírgyártásban Szabó Rebeka is: Zugló szivárványkoalíciós alpolgármestere csütörtöki Facebook-bejegyzésében azzal riogatott, hogy a kormány az európai engedéllyel nem rendelkező kínai vakcinával mérgezi a nyugdíjasokat, miközben a focisták persze a Moderna termékét kapják. Szabó állításaiból természetesen semmi nem igaz, ugyanakkor jól illeszkedik a baloldal oltásellenes kamuhadjáratába, amelynek – mint Krekó Péter szíves közlése óta tudjuk – színtiszta politikai haszonszerzés a célja.Fidesz: A baloldal inkább a kamuvideós Korózs Lajost váltsa le!
A baloldal vizsgálóbizottságosdi helyett inkább a kamuvideós Korózs Lajost hívja vissza a parlament népjóléti bizottságának éléről – ezzel reagált a Fidesz arra, hogy az ellenzék vizsgálóbizottságok felállítását akarja kezdeményezni a kormány járványkezelésével kapcsolatban.Budapesti Fidesz: elfogadhatatlan, hogy huszonöt százalékkal dráguljon a Lánchíd felújítása
A budapesti Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy egy év alatt több mint huszonöt százalékkal emelkedjen a Lánchíd felújításának ára ugyanazon műszaki tartalom mellett. A budapesti Fidesz Facebook-oldalán kedden közzétett bejegyzésben emlékeztettek, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn közölte, hogy eredményesen zárult a Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárása.Deutsch Tamás: még az európai baloldal is elismerősen beszél a magyar járványügyi védekezésről
A koronavírus-járvány leküzdéséről, a magyarországi és az uniós baloldalnak az országot támadó magatartásáról, a migrációs nyomásról, a brüsszeli források elosztásáról és a Fidesz néppárti jövőjéről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök folytatott a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselőivel a hét elején, mondta el Deutsch Tamás a közszolgálati rádiónak. A fideszes EP-képviselő örvendetesnek nevezte, hogy a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal.Régi videóval köszöntötte Nagy Ferót a születésnapján Orbán Viktor
Azok a boldog szép napok. Isten éltessen! – írta Facebook-bejegyzésében Orbán Viktor, amelyben a ma 75. születésnapját ünneplő Nagy Ferót köszönti. A miniszterelnök posztjában egy régi videót is megosztott a Fidesz 1990. március 21-ei rendszerzáró házibulijáról.Elhunyt Szabó Ferenc, a Fidesz volt parlamenti képviselője
Életének hatvannyolcadik évében, január 3-án elhunyt Szabó Ferenc, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgató-helyettese, a Fidesz volt országgyűlési képviselője – értesült a Hírklikk. Szabó Ferenc két cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja, 1998-ban és 2002-ben is a Fidesz Pest megyei listájáról szerzett mandátumot.Dopeman: ha Orbán berúgja a gazdaságot, a Fideszre szavazok
Ha Orbán berúgja a gazdaságot, a Fideszre szavazok – mondta a magyar rapper, Dopeman. Az Orbán-szobor fejének rugdosásáról is elhíresült rapper az utóbbi időben sokszor kritizálta már az ellenzéket, dicsérte Orbán Viktort. A miniszterelnököt a decemberi EU-s csúcs utáni értékelésében „mentálisan betonnak” is nevezte. Egy korábbi, októberi videójában azt is lebegtette a rapper, hogy belépne a Fideszbe – azon mondatait valószínűleg viccnek szánta. Mai videójában azonban egyértelművé tette: ha Orbán berúgja a gazdaságot, a Fideszre fog szavazni.Mi lesz ha a hulladékgyűjtők számát harmadával csökkenti Karácsony Gergely?
A Fidesz budapesti szervezete szerint az élhető városhoz megfelelő számú hulladékgyűjtőre és köztéri illemhelyre van szükség, ehhez pedig nem csökkenteni, hanem növelni kellene a számukat. Facebook-oldalukon – egy keddi bejegyzésben – úgy fogalmaztak, Budapest utcái amúgy is rendkívül szemetesek és a köztéri kukákból gyakran folyik ki a szemét. Mi lesz akkor, ha a hulladékgyűjtők számát harmadával csökkenti a Karácsony Gergely vezette főváros? – tették fel a kérdést.Fidesz: a baloldal a védőoltás kapcsán is csak kamuzásra képes
A Demokratikus Koalíció vasárnap ismét rágalmazni kezdte a kormány járványkezelését, természetesen nettó hazugságokkal. Közleményükben ugyanis éppen azt az oltási tervet kérték számon a kormányon, amelynek megjelenéséről már mi is beszámoltunk. Erre reagált közleményében a Fidesz-frakció.Ajánljuk még

















