Pesti Srácok

Fidesz: amíg Gyurcsány emberei hazudoznak, addig országszerte zajlik az idősek oltása

Fidesz: amíg Gyurcsány emberei hazudoznak, addig országszerte zajlik az idősek oltása

A baloldalnak az az érdeke, hogy elhúzódjon a járvány és zavart keltsenek az oltásban – reagált a Fidesz csütörtökön a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak nyilatkozatára. Csütörtöki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet (DK) budapesti főpolgármester-helyettes azt mondta: a kormány felkészülés, oltási terv nélkül vágott neki a második koronavírusos évnek. Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi szakpolitikusa pedig azt mondta, hogy szerinte a háziorvosok sem kapnak megfelelő tájékoztatást. Gyurcsányékhoz csatlakozott a rémhírgyártásban Szabó Rebeka is: Zugló szivárványkoalíciós alpolgármestere csütörtöki Facebook-bejegyzésében azzal riogatott, hogy a kormány az európai engedéllyel nem rendelkező kínai vakcinával mérgezi a nyugdíjasokat, miközben a focisták persze a Moderna termékét kapják. Szabó állításaiból természetesen semmi nem igaz, ugyanakkor jól illeszkedik a baloldal oltásellenes kamuhadjáratába, amelynek – mint Krekó Péter szíves közlése óta tudjuk – színtiszta politikai haszonszerzés a célja.

A Gy. Németh–Komáromi komikus páros előadása után a Fidesz úgy reagált: Gyurcsányék láthatóan minden erejükkel azon vannak, hogy megvalósítsák a járvány elhúzását célzó stratégiájukat.

– tették hozzá. A nagyobbik kormánypárt szerint a baloldal beismerte, hogy azért teszi ezt, mert nekik az az érdekük, hogy a járvány elhúzódjon, minél kevesebben oltassák be magukat, több legyen a beteg, több legyen a halott és minél rosszabb legyen az országnak. A Fidesz leszögezte: Magyarországon az oltás szervezetten és az oltási terv szerint zajlik.

PestiSracok facebook image

– tették hozzá.

– jegyezték meg, hozzátéve: az oltás ütemét egyedül a rendelkezésre álló vakcina korlátozza.

– fogalmazott közleményében a Fidesz.

Gyurcsányékhoz csatlakozott a rémhírgyártásban Szabó Rebeka is: Zugló szivárványkoalíciós alpolgármestere csütörtöki Facebook-bejegyzésében azzal riogatott, hogy a kormány az európai engedéllyel nem rendelkező kínai vakcinával mérgezi a nyugdíjasokat, miközben a focisták persze a Moderna termékét kapják. Szabó állításaiból természetesen semmi nem igaz, ugyanakkor jól illeszkedik a baloldal oltásellenes kamuhadjáratába, amelynek – mint Krekó Péter szíves közlése óta tudjuk – színtiszta politikai haszonszerzés a célja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.