oltási terv
Megnyílt a regisztrációs honlap az 5–11 éves gyermekek oltásához
Az 5–11 éves gyermekek oltásához is megnyílt a vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap – tájékoztatott a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati oldalon azt írták: a gyermekeket az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál oltják majd. A kijelölt kórházi oltópontokra néhány napon belül megnyitják az internetes időpontfoglalót. Ennek dátumáról külön tájékoztatást adnak – közölték.Szijjártó: az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell
A nemzetközi szervezeteknek a jelenlegi képmutató politikájuk helyett azon kellene dolgozniuk, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat engedélyezzék, a migrációt pedig megállítsák – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.Már az idén elkezdhetik az 5–11 évesek oltását
A koronavírus-járvány negyedik hullámához érve már a gyerekek sincsenek biztonságban, épp ezért lehetséges, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) akár már az idén jóváhagyhatja az 5–11 éves korosztály beoltását a Pfizer/BioNTech-vakcinákkal. Közben egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása, Szlávik János szerint pedig eljött az ideje néhány korlátozó intézkedés bevezetésének.Az 5-11 éves korcsoportban is hatékony és biztonságos a Pfizer/BioNTech vakcinája
Hatékony és biztonságos az 5-11 éves korosztályban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni védelemre a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésében kifejlesztett vakcina – közölte a német biotechnológiai vállalat hétfőn. A kisgyermekeknek fejlesztett oltóanyag nem különbözik a 12 éven felüliek körében már használt vakcinától, de alacsonyabb az adagolás, 30 mikrogramm helyett tíz mikrogrammból áll egy dózis.Koronavírus – Csaknem háromszázezren kapták meg a harmadik oltást
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírusnak hazánkban, így az elhunytak száma változatlanul 30 057 fő – írja a koronavírus.gov..hu. Az elmúlt három napban 521 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 227 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A mai napon megkezdődik az iskolai oltási akció, amelyre előzetesen 48 ezer diákot regisztráltak a szüleik.Megkezdődött a diákok tömeges oltása
Ma reggel kezdődik a diákok tömeges oltása. Péntekig csaknem ötvenezerrel emelkedhet meg azoknak a száma, akik megkapják az első oltást, így számuk elérheti az 5,8 milliót. Az iskolások oltása egy fontos lépés lehet a negyedik hullám elleni küzdelemben. A külföldi példák alapján az látszik, hogy ezekben a hetekben az új fertőzöttek 80-90 százaléka azok közül kerül ki, akik nem hajlandóak beoltatni magukat.A tizenkét éven felüli regisztráltak 83 százalékát már beoltották korona ellen
A 12-17 éves korosztályból már a regisztráltak 83 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást – írta hétfőn a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portálon felidézték: Magyarország az elsők között kezdte meg a 12 év felettiek oltását. A szülők június óta tudják regisztrálni gyermekeiket.Novák Katalin: Csak az oltással tudjuk elejét venni a negyedik hullámnak
A kormány Facebook-oldalán buzdított az oltás felvételére a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin kiemelte, hogy az oltás a hatékony fegyver a vírus ellen, ezért saját és családunk megóvása érdekében arra kér mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra.Koronavírus – Az iskola közeledtével a szülőknek érdemes átgondolni a gyerekek oltását
Nem halt meg senki, de újabb 86 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 663 658 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 497 940-en már a második adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a járvány kezdete óta 810 212-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 30 037. A gyógyultak száma 763 801. Kórházban nyolcvan koronavírusos beteget ápolnak, közülük tizenöten vannak lélegeztetőgépen – írja a koronavírus.gov.hu. Az aktív fertőzöttek száma 16 374. Hatósági házi karanténban 1168-an vannak, a mintavételek száma 6 415 557.Ajánljuk még