oltási terv
Galgóczi Ágnes: Mindenki maga választhatja ki az időpontot és a helyszínt a védőoltáshoz
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, a világban még zajlik a járvány, vannak országok, amelyek épp súlyos járványhullámban vannak, de Magyarországon a védekezésnek, a járványügyi intézkedéseknek és az oltási programnak köszönhetően most már egy kicsit lazíthatunk. Emlékeztetett rá: lazultak a járványügyi korlátozások, megnyíltak a szolgáltatások, a mozik, színházak, uszodák, fürdők.Merkely Béla: Nem szabad elveszteni az oltakozási kedvet
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Merkely Béla úgy fogalmazott, a lecsengő járvány nem jelenti azt, hogy a pandémia elmúlt, a harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek. Példaként említette, hogy naponta nagyjából százan halnak meg a vírusfertőzés következtében.Szlávik János szerint néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat
Néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfőn, az M1 aktuális csatornán. Szlávik János elmondta: a nyájimmunitáshoz el kell érni a hat–hétmillió beoltottat, tehát még sok embernek kell úgy döntenie, hogy felveszi az oltást.Itt vannak a legfrissebb adatok, már tényleg csak egy hajszálnyira vagyunk a négymillió beoltottól!
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 913 550 fő, közülük 1 880 897 fő már a második oltását is megkapta. 2365 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 779 348 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavírus.gov.hu. Elhunyt 182 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 540 főre emelkedett.Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is megkezdték az oltást a honvédség oltóbuszain
Az ország szegényebb vidékein vagy a hivatalos oltópontoktól távolabb élők között alacsonyabb az oltásra regisztrálók száma, mint máshol. Sokan nem veszik komolyan a veszélyt, vagy nem elég tájékozottak ahhoz, hogy tudják a védőoltásra való jelentkezés módját, ezért sok helyre a Honvédség oltóbuszai mennek segíteni. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két helyen is beoltathatják magukat a helyiek az oltóbusz dolgozóival.A nagy nyitás: kis lépés Európának, nagy lépés a magyaroknak - nekünk
Sokan szeretnének úgy bukni, ahogy mi. A folyamatosan bírált, mégis eredményes oltási program végre meghozta a gyümölcsét: Magyarországon szombat reggel megnyithattak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei. Ezzel mi lettünk az elsők az Európai Unióban, ahol sikerült enyhíteni a járványügyi korlátozásokon.Orbán: elértük a három és fél millió beoltottat, újraindítjuk Magyarországot (Videó)
Három és félmillió honfitársunk beoltva. Újraindítjuk Magyarországot – írta Facebook-oldalára feltöltött videójához Orbán Viktor miniszterelnök. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely már előre jelezte, a hétvégére biztosan meglesz már a 3,5 millió beadott vakcina, ezért szombattól nyithatnak az éttermek és vendéglátóhelyek teraszai, a kijárási tilalom kezdete pedig este tízről tizenegyre módosul.Volner: Karácsony alkalmatlansága miatt tarol a járvány a BKV berkeiben
Posztjára alkalmatlannak nevezte Karácsony Gergely főpolgármestert szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Volner János független országgyűlési képviselő, a nevét viselő párt elnöke. Azzal érvelt: Karácsony Gergely egy éven keresztül semmit nem tett a BKV alkalmazottainak beoltatásáért.Galgóczi Ágnes: javulnak a járványügyi adatok
Javulnak Magyarországon a járványügyi adatok, a koronavírus elleni oltás folyamatosan zajlik, az országban ma már minden harmadik ember legalább egy védőoltást megkapott – mondta el a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.Ajánljuk még