Pesti Srácok

Galgóczi Ágnes: Mindenki maga választhatja ki az időpontot és a helyszínt a védőoltáshoz

null

Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, a világban még zajlik a járvány, vannak országok, amelyek épp súlyos járványhullámban vannak, de Magyarországon a védekezésnek, a járványügyi intézkedéseknek és az oltási programnak köszönhetően most már egy kicsit lazíthatunk. Emlékeztetett rá: lazultak a járványügyi korlátozások, megnyíltak a szolgáltatások, a mozik, színházak, uszodák, fürdők.

Galgóczi Ágnes hozzátette: már több mint 4 millió 288 ezren kapták meg az első oltásokat, több mint kétmillióan a másodikat is, emellett megkezdődött az oltás az egydózisú Janssen-oltóanyaggal. Galgóczi Ágnes kiemelte: a következő héten kerül sor a regisztrált 16-18 évesek oltására. Péntekig várták a 16-18 évesek regisztrációját, akik hétfőn, kedden és szerdán foglalhatnak majd maguknak időpontot az oltópontra. Elmondta azt is, az a 16-18 év közötti fiatal, aki most nem regisztrált, a későbbiekben is megteheti, lehetősége lesz a védőoltás igénybevételére. Megjegyezte, az oltópontokon továbbra is elérhető az AstraZeneca, a Szputnyik és a Sinopharm-vakcina. Elértük, hogy mindenki szabadon választhat magának időpontot és helyszínt a védőoltás felvételére – jelentette ki. Emlékeztetett rá, a WHO a héten hagyta jóvá a Sinopharm-vakcina veszélyhelyzeti alkalmazását, és ajánlja a 18 éven felülieknek. Az osztályvezető hangsúlyozta: ahhoz, hogy fenntartható legyen a kedvező védőoltási helyzet, és ne alakuljon ki újabb járványhullám, fontos, hogy minél több embert beoltsanak. Mint mondta, a vakcina egyrészt egyéni védelmet nyújt, megóv a súlyos fertőzéstől, a kórházba kerüléstől, esetlegesen a haláltól, de közösségi védelmet is nyújt, amely megakadályozza a vírus terjedését a közösségben. Ezért azt kérte, aki még nem regisztrált, tegye meg, és a regisztráció után 2-3 nappal már akár időpontot is foglalhat a védőoltásra.

Az osztályvezető kitért arra, hogy még egy darabig szükséges fenntartani a maszkviselési kötelezettséget. A járványügyi helyzet javulásától függően döntenek a távolságtartás, a maszkviselés és a rendezvénytartás szabályainak változtatásáról. Azzal kapcsolatban, hogy hétfőtől az általános iskolák felső tagozatára, valamint a középiskolákba járók is visszatérnek a jelenléti oktatáshoz, hangsúlyozta, fontos, hogy közülük aki megteheti, vegye fel a védőoltást. Mint mondta, kell idő, amíg a védőoltás kifejti a hatását, de a maszkviseléssel, a higiénés szabályok betartásával és a távolságtartással megakadályozható a fertőzés.

Forrás: MTI ; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.