járványhelyzet
Gurmai Zita elszabadult: az MSZP futóbajnoka szerint a magyarok háromnegyede a szegénységi küszöb alatt él (Karantén-vlog)
Márki-Zay és hűséges Gyagyás Tódija, azaz Kész Zoltán ismét útra kelt. Mindezt láthatóan igen indiszponáltan tették, de az még bocsánatos bűn lenne, ha nem a külföldi tartótisztjeikhez indultak volna besározni a saját nemzetüket. A két nagy utazó Putyin-bérenc Orbánozott egy nagyot, majd telezagyválva az étert nagy büszkén elindultak kakit keverni a nagyvilágba. Ne felejtsük, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje komoly ember, ő trágyával etetett gombáknak tartja nagy liberálisságában a Fidesz-szavazóit, vagyis bizonyosan méltó a baloldali katyvasz élére. A Karanténvlog természetesen nem hagyhatta szó nélkül a DK-s Barkóczi émelyítő hergelését sem, aki szerint a magyarok karácsonyi asztalára már a legalapvetőbb élelmek sem kerülhetnek ki, akkora a szegénység. Ezt megfejelte egy ennél is aljasabb hazugsággal Gurmai Zita, az MSZP örökös futóbajnoka, aki szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. A förtelmes és kontraproduktív hazugságok sem tántorítják el az ellenzéket attól, hogy pánikszerű kapkodásuk közepette tovább hintsék a mérgezett vetést, erre pedig Havasi Gábor, a magát egészségpolitikusnak nevező volt mentős és általános kontár blődsége a legeklatánsabb példa, Havasi szerint ugyanis a kormány nem beszélt az oltás szükségességéről, és ezt pedig volt képe a kamerába belemondani. Azt Havasi elvtárs véletlenül elfelejtette, hogy pont a Momentum riogatott a kínai és az orosz oltással, bizonytalanságot próbálva kelteni, majd később képes ezzel a kormányt vádolni. Nézzétek most is a Karanténvlogot, rengeteg munícióval készültünk!Szijjártó: a járvány ellenére is tovább gyorsult a magyar gazdaság dimenzióváltása
A magyar gazdaság dimenzióváltása a koronavírus-járvány ellenére is tovább gyorsult az elmúlt másfél évben, így egyre több és több kutatás-fejlesztési beruházás érkezik hazánkba – hangsúlyozta kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Linde Gáz Magyarország Zrt. budapesti digitális kutatási-fejlesztési központjának bejelentésén vett részt. A létesítmény célja a feldolgozóipari üzemek fenntarthatóvá és nyereségessé tételét szolgáló megoldások biztosítása. Az állam által 970 millió forinttal támogatott, ötmilliárd forint értékű projekt nyomán huszonöt felsőfokú végzettségű munkavállalót vesz fel a német tulajdonú vállalat az első körben.Tombol a koronavírus Romániában, csaknem kétezer beteg vár kórházi ágyra
Romániában csaknem kétezer koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet. A miniszter elmondta: a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek.Galgóczi Ágnes: Mindenki maga választhatja ki az időpontot és a helyszínt a védőoltáshoz
Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, a világban még zajlik a járvány, vannak országok, amelyek épp súlyos járványhullámban vannak, de Magyarországon a védekezésnek, a járványügyi intézkedéseknek és az oltási programnak köszönhetően most már egy kicsit lazíthatunk. Emlékeztetett rá: lazultak a járványügyi korlátozások, megnyíltak a szolgáltatások, a mozik, színházak, uszodák, fürdők.Izrael minden települését zöldnek nyilvánították járványügyi szempontból
Izrael minden települése zöld járványügyi szempontból, már nincsenek erősen fertőzött piros, közepesen fertőzött narancssárga, vagy enyhén fertőzött sárga színnel jelölt falvak és városok az országban az egészségügyi minisztérium koronavírus-helyzetet mutató honlapja szerint. Az egészségügyi minisztérium színeken alapuló közlekedési lámpa rendszerének bevezetése, tavaly március óta először számít zöldnek mind a 280 izraeli település. Ez azt jelenti, hogy csak elszórtan vannak koronavírusos betegek az országban.Szigorú óvintézkedések mellett vizsgázhatnak majd a szakképzésben tanulók
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók. A gyakorlati vizsgákat a járványhelyzetre tekintettel szigorú óvintézkedések mellett szervezik meg.Nyomul a kamulicitálás: tényleg minden Nyugat-Európában élő és dolgozó magyar momentumos? Lehoczki Ádám a Karanténvlogban
Szabó Gergő és vendégei ma Lehoczki Ádámmal beszélgettek, a XV. kerület fideszes frakcióvezetője pedig az ottani állapotokról is lerántotta a leplet. Cs. Németh Angéla, Rákospalota DK-s polgármestere sok szépet mond, azonban keveset tesz a sértődött személyeskedésen és a mutogatáson kívül. Mozgalmas héten vagyunk túl, hiszen a Petry-ügy már diplomáciai botránnyá fajult, a lényeg azonban a srácok szerint továbbra is egyértelmű: a liberális oldal kimondhatja a véleményét, a nemzeti oldal ezért büntetésre számíthat. A Karanténvlog mostanában ritkán foglalkozik Gyurcsány Ferenccel, azonban néha a szemkilövetőt sem hagyhatjuk ki, legutóbb ugyanis ismét aljas fenyegetéseivel hívta fel magára a figyelmet, amelyet a kettős mérce jegyében természetesen retorzió nélkül megtehetett. Vajon ha egy jobboldali politikus beszél ilyesmiről, ugyanez történt volna? A műsorban Szabó Gergőék kivesézték Fekete-Győr András külföldi magyarokról szóló demagóg videóját, amelyben azt sugallta, hogy szinte minden Nyugat-Európában dolgozó és élő magyar ellenzéki, és mindannyian az Orbán-kormány miatt hagyták el hazájukat. Természetesen ezt gyorsan cáfolták a műsor szereplői, és emlékeztettek arra, hogy aki valóban elmenekült Magyarországról, azok a Gyurcsány-éra alatt, 2010 előtt hagyták el az országot, és az sem megvetendő tény, hogy többen költöznek haza minden évben, mint ahányan elhagyják az országot. A Karanténvlog végül megemlékezett Kerpel-Fronius Gábor újabb nagy lebőgéséről és Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő hazug gyalázkodásáról.A tájékozatlan Kerpel-Fronius élőben égett nagyot, a folyamat ismét folyamatban volt (Karantén-vlog)
Kerpel-Fronius Gábor többször sétált már bele az újságírók csapdájába, akik valamilyen furcsa késztetésből kérdéseket tettek fel Budapest főpolgármester-helyettesének, aki biztató "ööööö" hangokat adott ki, majd kapitulált. Így történt ez akkor is, amikor stábunk a kettős mércéről kérdezte a Momentum egyik nagyágyúját, de rendkívül híres a Lánchíd felújítását firtató kérdésre adott határozott válasza, miszerint "a folyamat folyamatban van". Most ismét nehezen találta a szavakat, amikor az ingyenes parkolásról beszélgettek az ATV egyik műsorában, de ezen már nem is csodálkozunk. A Karantén természetesen nem hagyhatta ki Gyurcsány Ferenc újabb ámokfutását sem, aki ismét fenyegetett, börtönnel riogatott és kimondta: "nincs kegyelem". Ezt sajnos a magyar emberek a saját bőrükön tapasztalták, 2006 őszén pedig szó szerint, amikor Gyurcsány szemeket lövetett ki kegyetlenül. Szektája, a DK híven követi mesterét; erre jó példa Varju László, aki habzó szájjal fenyegetett ugyancsak börtönnel, bírósággal, de a keleti vakcinák ellen uszító Gyurcsány-báb nem volt hajlandó válaszolni saját felelősségükre, hiszen nagyon sok baloldali szimpatizáns halt meg a visszautasított oltások miatt. A Karantén foglalkozott Fekete-Győr András újabb sirámaival is, aki most a külföldön dolgozó magyarokért hullajtott krokodilkönnyeket, miközben azt sugallta, hogy minden Nyugat-Európában dolgozó magyar Orbán Viktor miatt menekült el, és persze mindenki momentumos, vagy ellenzéki. Adásunk helyet adott természetesen a Petry-ügynek is, a kettős mércét alkalmazó német liberálisok és az egyre dagadó diplomáciai botrány ugyanis még mindig nem csitult el. Végül a szoci Harangozó Tamás fejében megkonduló vészharangokat is meghallgathatjátok, aki meglepő módon bort iszik és vizet prédikál, hiszen a folyamatos hergelés mellett azt találta mondani, hogy ő nem akar politikát csinálni a járványhelyzetből. Nézzétek meg a vlogot!Gyurcsány Ferenc börtönviselt apjáról beszélt a parlamentben, majd a kormány tagjait fenyegette (ÉLŐ!)
A mai parlamenti ülésen Gyurcsány Ferencnek sikerült alulmúlnia önmagát, ezúttal ugyanis azzal fenyegette meg a kormány tagjait, hogy börtönbe záratja őket, ha kormányra kerül. De beszélt arról is, hogy édesapja több alkalommal megjárta már a börtönt, ráadásul néhány tízezer forintért csukták rács mögé. A DK elnökének szavait a Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül, Kocsis Máté szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy Gyurcsány igenis vissza akar térni a politikai vezetők közé. A mai ülésen továbbá a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről is tárgyaltak.Ajánljuk még