Pesti Srácok

Tombol a koronavírus Romániában, csaknem kétezer beteg vár kórházi ágyra

null

Romániában csaknem kétezer koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet. A miniszter elmondta: a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek.

Lucian Bode belügyminiszter megismételte: a mintegy 19,5 milliós Romániában naponta átlagosan tizenötezer ember fertőződik meg koronavírussal és átlagosan háromszázan halnak meg a kór következtében. Az Egészségügyi Minisztérium hétfői közlése szerint Magyarország felajánlása nyomán eddig harminc beteget szállítottak át a szegedi és a debreceni egyetemi klinikára. Közülük egy Debrecenbe szállított 63 éves bukaresti nő és egy Szegedre szállított 64 éves temesvári nő életét a magyarországi orvosoknak sem sikerült megmenteniük. A Magyarországra szállított betegekre Lucian Boda is kitért, ő huszonhat átszállított betegről tett említést. Elmondta: közülük tizenheten kritikus állapotban voltak, amikor átvitték őket a határon. A miniszter a román állam szigorú fellépését helyezte kilátásba azok ellen, akik hamis oltási vagy tesztelési igazolásokat állítanak ki vagy vásárolnak. Kijelentette: a hatóságok eddig 362 bűnügyben nyomoznak és 850 személyt vizsgálnak hamis egészségügyi iratok miatt.

– jelentette ki a miniszter. Meggyőződését fejezte ki, hogy csökkenni fog a hamis oltási és tesztelési bizonylatok iránti igény, amikor a bíróságok kimondják az első ítéleteket az ilyen ügyekben. Az elmúlt 24 órában – mint a hétfői napokon általában – az átlagosnál kevesebb (10 141) új koronavírusos fertőzést és a kórnak tulajdonított halálesetet (261) diagnosztizáltak. A kórházakra nehezedő nyomás azonban tovább nőtt. A hétfői már a 11. egymást követő nap, amikor megdől a kórházban és az intenzív terápián ápolt Covid-betegek rekordja. A romániai kórházakban jelenleg 19 745 koronavírusos beteget kezelnek, közülük 1764-et intenzív terápiás osztályon.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.