Pesti Srácok

A járvány alatt az egészségügyi ellátás védelmi rendszerré vált

null

Az egészségügyi ellátás védelmi rendszerré vált a koronavírus-járvány alatt, amit figyelembe kell venni a jövő tervezésekor, ezt szem előtt tartva kell meghatározni az aktív, a krónikus és az ápolási feladatokra kijelölt ágyak számát – nyilatkozta a Magyar Kórházszövetség elnöke a Világgazdaságnak. Ficzere Andrea elmondta ugyanakkor azt is, hogy a fekvőbeteg-ellátók minden energiájukat és figyelmüket a betegellátásra tudták fordítani, nem kötötte a kezüket az intézmény aktuális gazdasági helyzete. Sem financiálisan, sem felszerelésben nem szenvedtek hiányt.

Ficzere Andrea a lap mai számában megjelent cikkben elmondta, hogy a koronavírus-járványt megelőző időszakban az egész világon az a trend uralkodott, hogy csökkentsék az aktív kórházi ágyak számát és arra törekedjenek, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek az intézményekben. Valóban a megelőzésre és az utógondozásra kell a hangsúlyt helyezni, de erősíteni kell az alapellátást és a szakellátást is – tette hozzá.

A szövetség elnöke azt mondta, régóta hangoztatják a telemedicina fontosságát és finanszírozott beépítését a betegellátásba.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

Sem financiálisan, sem felszerelésben nem szenvedtek hiányt

Ficzere Andrea elmondta, az a forrásmennyiség, amelyet korábban a kórházak teljesítményéhez illesztettek - vagyis a teljesítményfinanszírozás -, a járvány idején megszűnt, ugyanakkor az átlagfinanszírozás bevezetése erős védelmet nyújtott az intézményeknek. A fekvőbeteg-ellátók minden energiájukat és figyelmüket a betegellátásra tudták fordítani, nem kötötte a kezüket az intézmény aktuális gazdasági helyzete. Sem financiálisan, sem felszerelésben nem szenvedtek hiányt – tette hozzá. Ugyanakkor úgy fogalmazott,

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.