Pesti Srácok

Szijjártó: az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell

Szijjártó: az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell

A nemzetközi szervezeteknek a jelenlegi képmutató politikájuk helyett azon kellene dolgozniuk, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat engedélyezzék, a migrációt pedig megállítsák – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli közgyűlésére és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) éves tanácsülésére érkezve kijelentette, hogy két hatalmas kihívás áll most a világ előtt: az erősödő koronavírus-járvány és a fokozódó migrációs hullámok.

– fogalmazott. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy nem lenne szabad politikai kérdést csinálni abból, hogy melyik vakcinát hagyják jóvá, és melyiket nem. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az oltóanyagok engedélyezésének megtagadása, illetve a migrációs folyamatok támogatása egyaránt a járvány további gyors terjedését eredményezi. A vírus ellen kizárólag az oltások védenek, s minél több vakcina elérhető, annál több ember lesz védett, és annál kevésbé tud terjedni a fertőzés. A migrációs hullámokkal pedig sokan kelnek útra teljesen kontrollálatlanul, ellenőrizetlenül, egészségügyi ellátás nélkül, ami ugyancsak erősíti a járványt – húzta alá.

PestiSracok facebook image

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.