egészségügyi világszervezet
Már kevesebb alkoholt fogyasztanak az emberek globálisan, de a számok még mindig aggasztóak
Globális szinten az emberek a korábbinál ugyan kevesebb alkoholt fogyasztanak, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden Genfben ismertetett jelentése szerint ez a csökkenés túl lassú. Ugyanakkor még mindig Európa vezeti a rangsort és továbbra is a fiatalok isszák a legtöbb alkoholt.Szijjártó a WHO-nak: rendkívül veszélyes a nemzetközi szervezetek munkájának átpolitizálása
Az ukrajnai háború egyik súlyos következménye a nemzetközi szervezetek átpolitizálása, ami a magyar kormány szerint rendkívül veszélyes, ugyanis a válságokra kizárólag akkor adhatók sikeres válaszok, ha az intézkedések a szakmaiságon, a józan észen alapulnak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben.Kocsmai igazságok – Miért nem akarunk világkormányt?
Amikor "titokzatos" erők teljesen más célra használnak fel olyan, eddig akár jól működő szervezeteket, mint a NATO, vagy olyan, egyre diszfunkcionálisabbnak bizonyulókat, mint az EU vagy a WHO, akkor ideje észrevennünk: valamiféle világkormányzás készül. Mit is jelent tulajdonképpen az, hogy világkormányzás? Egy olyan központi, bolygószintű akaratot, amely mögött kötelező szerződések, a nemzeti szuverenitásokkal szemben megerősített ENSZ, az összes földrészen joghatóságot vindikáló bíróságok állnak. Ez természetesen a kisebb országok szuverenitását tüntetné el a leghatékonyabban, hiszen a nemzeti kormányoknak attól kezdve nem a saját népüknek kellene elszámolniuk, hanem arra kellene koncentrálniuk, hogy valamelyik nemzetközi szervezet ne vadásszon rájuk, ne adjanak ki ellenük nemzetközi elfogatóparancsot, mert valakiknek valahol nem tetszik a szuverenista nemzeti politika. A világkormányt ugyanúgy nem választják, mint ahogy a létező liberalizmusra sem szavazott senki. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Antony Blinken szavai arra utalnak, hogy elfogyott Amerika türelme Izraellel szemben
Elfogadhatatlan károkkal járna a Rafah elleni izrali offenzíva – jelentette ki helyi idő szerint péntek este Antony Blinken amerikai külügyminiszter, hozzátéve, hogy Izrael egyelőre nem tett közzé tervet arról, miként szavatolná a civilek védelmét a művelet során.A világjárványügyi megállapodás aláírására szólította fel az országokat a WHO főigazgatója
Nagy csapás lenne a jövő generációi számára, ha az országok elmulasztanák a világjárványok elleni küzdelemről szóló, jogilag kötelező érvényű globális szerződés megkötésére vonatkozó májusi határidő betartását – jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.ENSZ-főtitkár: a világ nem áll készen egy újabb világjárványra, többet kellene tenni
A világ nem áll készen egy esetleges újabb világjárvány kezelésére, ezért a felkészülés érdekében sokkal többet kellene tenni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a járványkészültség közelgő – szerdai – világnapja alkalmából, kedden.WHO: óráról órára romlik a helyzet a Gázai övezetben
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint óráról órára romlik a helyzet a Gázai övezetben, miután az izraeli bombázások intenzívebbé váltak a terület déli részén is, Hán-Júnisz és Rafah városok környékén.A WHO ki akarja üríteni az es-Sifa kórházat Gázában
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szombaton bejelentette, hogy tervet dolgoz ki a gázai es-Sifa kórház kiürítésére, amelyet a "halál övezetének" nevezett. A szervezet szerint az es-Sifa a Gázai övezet legnagyobb kórháza, amely az izraeli támadások célpontja.ENSZ-főtitkár: haladéktalan tűzszünet kell Gázában az emberiesség nevében
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az emberiesség nevében azonnali tűzszünetre van szükség a Gázai övezetben – közölte kedden Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője. A portugál politikust mélyen felzaklatták "a drámai halálozások" a Gázai övezet kórházaiban – húzta alá Dujarric.Ajánljuk még