Pesti Srácok

ENSZ-főtitkár: a világ nem áll készen egy újabb világjárványra, többet kellene tenni

null

A világ nem áll készen egy esetleges újabb világjárvány kezelésére, ezért a felkészülés érdekében sokkal többet kellene tenni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár a járványkészültség közelgő – szerdai – világnapja alkalmából, kedden.

– szögezte le az ENSZ főtitkára, utalva a koronavírus-járványból levont tanulságokra. Charles Michel, az Európai Tanács elnökének kezdeményezésére jelenleg is tárgyalásokat folytatnak az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) egy globális pandémiaegyezményről, amelynek célja javítani a szabályozást és elősegíteni a hatékonyabb felkészülést egy esetleges világjárványra. A WHO közgyűlése a tervek szerint jövő év május végén fogadhatja el a megállapodást, amelynek ugyanakkor több pontja ma még igencsak ellentmondásos. Az egyezmény többek között szabályozná azt, hogy milyen gyorsan kellene az országoknak megosztani információkat új kórokozókról, ki és hol állíthatna elő vakcinákat és gyógyszereket, valamint azokat milyen módon osztanák szét a világban. A gazdagabb országok kifogásolják azt, hogy kötelesek lennének részleteket felfedni a kutatásfinanszírozásukról, és hogy a gyógyszeripari vállalatoknak áttekinthetővé kellene tenniük az árképzésüket. Ha a WHO el is fogadja a tervezetet, az egyezmény csak akkor lépne hatályba, ha elegendő számú ország ratifikálja azt, és csak a részes államokban lenne kötelező érvényű.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

PestiSracok facebook image