fideszes bunkók
Kőkemény keresztényellenes hetet tartott a baloldal: szenteltvízbe pisiléssel és kommunista messiással készülnek a választásokra
Nem gondoltuk volna, hogy 2022-ben az ötvenes évek kegyetlen keresztényellenes szólamait kell hallanunk, gúnyos és megalázó szavakat, de a hazai baloldal idomult a nemzetközi trendhez. Volt most itt minden, szenteltvízbe pisilés, ami Karácsony Gergelynél belefér, illetve egy önjelölt Messiás is színre lépett Márki-Zay Péter személyében. Szabó Gergő és társai sorra vették a baloldal elmúlt heti villanásait, és Szalai Szilárd, valamint Dezse Balázs ugyancsak nagyot néztek a baloldal gyűlöletén és álszent viselkedésén. Ezen a pénteken Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője és parlamenti frakcióvezető-helyettese volt a vendég, akivel többek között V. Naszályi Márta I. kerületi ámokfutásáról és a választókerület érdekességeiről beszélgettek a srácok. Böröcz szerint az utópisztikus baloldali gondolatok már visszapattantak a valóságról, a beszélgetés során pedig szóba került, hogy az I. kerület polgármester asszonya közokirathamisítás miatt pedig még bíróság elé is állhat, hiszen 100 millió forintos költségvetési csalási ügybe keveredett, a nyomozás pedig megindult. Végül szóba került Márki-Zay Péter is, aki Londonban követőit mindent eldobó apostoloknak nevezte, párhuzamot vonva a Megváltóval, akit mesterként követtek. A nárcisztikus, istenkomplexumos baloldali miniszterelnök-jelölt hagymázas gondolatait természetesen részletesen kivesézték a Karanténvlog szereplői. Nézzétek most is a műsort! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után