fojtogatás
Harmadszor is elítélték Donáth László lelkészt, ám ezúttal sem jogerősen - Vajon miért bánnak így a volt MSZP-s képviselővel?
Donáth László lelkész vádlott fojtogatta a takarítónőt, ítélkezett ma másodfokon a Fővárosi Törvényszék. Azt nem vizsgálták, hogy az volt MSZP-s képviselő szeméremsértés is elkövetett volna, mondván: a takarítónő elkésett a magánvádas eljárással, így megszüntették az eljárás ezen részét. A fojtogatás testi sértés, ami miatt 250 ezer forintos pénzbüntetést róttak ki Donáthra, elsőfokon még 1 milliót kellett volna fizetnie. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett, így harmadfokon a Fővárosi Ítélőtábla elé kerül az ügy. Ami már a negyedik (!) tárgyalás lesz Donáth lelkész fojtogatása miatt. Mutatjuk, miért.Azt hitte egy férfi, hogy megfojtotta ismerősét, ezért testvérével felgyújtották az áldozatot, aki még élt
A Békés Vármegyei Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 26 éves, többszörösen büntetett előéletű mezőhegyesi férfi ellen, aki az áldozatát előbb meg akarta fojtani, majd az eszméletlen férfit felgyújtotta.Tetten érte hűtlen férjét a féltékeny tiszadadai feleség, aki puszta kézzel megfojtotta riválisát
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt az asszonyt, aki a gyanú szerint megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán június 18-án. Az asszony június 18-án délután egy Szabolcs megyei házban a férjét és a sértettet az ágyban találta. A nő ütni kezdte riválisát, majd egy hamutartóval fejbe vágta öltözködő férjét, aki elmenekült a helyszínről. A nő ezután folytatta a másik nő bántalmazását, majd puszta kézzel megfojtotta. A sértett a helyszínen meghalt.Ajánljuk még