framatome
Megnyugodhatnak a paksiak, a beruházás biztonságos és a tervek szerint halad - A Paks II. projektről Rákóczi Péter tartott beszámolót a helyi testületi ülésen
Megnyugodhatnak a paksiak: a Paks II. projektnél arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a városra minél kevesebb teher háruljon, így a logisztikai szempontokat is nagy gondossággal vették figyelembe, a beruházás biztonságos és a tervek szerint halad, a finanszírozás hosszú távon is megoldott - minderről a Paks II. beruházás kommunikációs igazgatója beszélt a helyi képviselőtestületi ülésen. A szakember részletesen ismertette az eddig elvégzett munkálatokat és a jövőben megvalósítandó feladatokról is beszámolt - minderre már csak azért is szükség volt, hogy eloszlassa a városban élők aggodalmait és bizonytalanságát, amit az utóbbi hetekben megjelent sajtóinformációk és ellenzéki politikusok által tett nyilatkozatok generáltak leginkább.Szijjártó: hazugság, hogy a kormány elállna az együttműködéstől az orosz Roszatommal
Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben; a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Brüsszelben.Szijjártó: Németország továbbra is gátolja az orosz energiáról való leválást
Magyarország a francia Framatome szerepének további növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német kormány ne tudja blokkolni az irányítástechnika szállítását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a franciaországi Flamanville-ben.Ajánljuk még