garai dóra
Niedermüllerék átláthatatlan szerződésével veheti át a bulinegyed királya a Klauzál téri piacot
A korrupció csak azt zavarja, aki kimarad belőle, ahogy Niedermüllert is csak addig érdekelte a „bulinegyed” elleni keresztes háború, amíg szavazatokat remélt attól. Aztán egy huszárvágással szerződést kötött a Klauzál téri vásárcsarnok átalakítására és üzemeltetésére, amelyek híres belvárosi szórakozóhelyek – Instant-Fogas – üzemeltetőinek érdekeltségébe tartoznak. Bár a csarnok használatba adása nem új ötlet, azt az előző fideszes városvezetés is felvetette, a DK-s polgármester egészen elképesztő új feltételekkel kötötte meg az üzletet, amelynek részletei közé számos homályos, illetve egyértelműen a kerület számára hátrányos feltétel került be. A mutyigyanús ügy még az ellenzéki oldalon is borította az együttműködést: az erzsébetvárosi Momentum fellázadt Niedermüller ellen, a kisebbségben lévő Fidesz-frakció pedig kivonult az ülésteremből, amikor a polgármester átverte a javaslatot a testületen. Mindeközben a DK kerületi helytartója hallgat, a Pesti Riporter kérdései elől elmenekült, míg az önkormányzat alkalmazottai fizikailag igyekeztek ellehetetleníteni stábunk munkavégzését. Niedermüllerék átverték a civileket az éjféli zárórával, győzött a vendéglátós lobbi a bulinegyedben
Elfogadták a belső-erzsébetvárosi döntés-előkészítő munkacsoport tagjai azt a javaslatcsomagot, amelyet több hónapos tárgyalássorozat után dolgoztak ki a kerület bulinegyedében kialakult állapotok rendezésére – írja a Népszava, azonban ez a megoldás közel sem tetszik mindenkinek. Hiába vont be Niedermüller Péter civileket, a javaslatcsomag nem aratott osztatlan sikert, pedig a baloldali média szinte áradozott arról, hogy milyen szigorú tervezetet nyújtott be az önkormányzat. Ezek a "drákói" jogszabályok azonban mégiscsak biztosítják a kiskaput a vendéglátósoknak, szórakozóhelyeknek az éjfél utáni nyitvatartásra, a helyi lakosokat pedig nem lehet átverni a baloldali médiumok egy kaptafára gyártott propagandacikkeivel. Hiába ígérte meg tehát még az önkormányzati választások előtt Niedermüller a szigorú rendszabályokat, lesznek olyan helyek, amelyek nyitva lehetnek éjfél után is; nekik egy szigorúnak titulált kritériumrendszer feltételeit kell teljesíteniük ennek érdekében. Hiába tehát a főszabály, az éjféli záróra, ez mindenkire nem vonatkozik, ez pedig kiverte a biztosítékot a kerületiek körében is, akik a novemberi képviselő-testületi ülés után nem is számítottak másra. Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi. Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki. Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban