globsec
Ifj. Lomnici Zoltán: ha az Európai Néppárt hű a saját elveihez, akkor nem veszi fel a Tisza pártot a soraiba (Videó)
Sajtótájékoztatót tartott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA), amely többek között újabb adatokkal szolgált a Globsec NGO és Bajnai Gordon kapcsolatáról is. A tájékoztatón kiemelték, hogy a Globsec nemcsak a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól, hanem különböző államoktól is kap támogatásokat, amelyek így nem fognak a szervezet tevékenységének a célkeresztjébe kerülni. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője lapunknak elmondta, hogy minden olyan információról, amelyet érdeminek találnak, és amely kapcsán úgy gondolják, hogy bekerülhet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak az éves jelentésébe, tájékoztatni fogják magát a hivatalt. Az alkotmányjogász továbbá ismertette, hogy "a CÖF–CÖKA levelet intéz az európai parlament néppárti képviselőinek, miután a Magyar Péter fémjelezte Tisza párt egyik alapítója a sajtóinformációk szerint a Kádár-rendszer alatt az állambiztonsági szervek beépített ügynöke volt és jelentéseket készített". Mint ismert, Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a CÖF–CÖKA. Az eseménnyel kapcsolatban Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Pécsi Stopnak arról beszélt, hogy "a Fidesz egyszerűen nem tehette meg, hogy nem szerveztet Békemenetet a választás előtt, létkérdés számára a mozgósítás". Csizmadia László, a CÖF elnöke ezzel kapcsolatban lapunknak kifejtette, hogy a közvélemény-kutatások azt mutatják jelen pillanatban, hogy a háborúellenes összefogás igen nagy Magyarországon is. Mint fogalmazott, "nem párt kérdése, hogy háborút akarunk, vagy békét". Részletek a videóban! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.